Jó példa messze földön

( Szavazat)42 megjelenítés
Három iskolát avattak Gyergyóremetén
Dísztanácsülést tartottak és három felújított iskolaépületet avattak Gyergyóremetén július 8-án, vasárnap, a falunapok keretében. Ezeken a rendezvényeken Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is részt vett, aki az ünnepi ülésen – amelyet a nagypályán felállított színpadon tartottak – arról beszélt, hogy a magyarságnak itthon kell maradnia, itt van tennivalója, és nem kell részt vennie a román belpolitikai viszályokban. 
  – Nem a hamarosan sorra kerülő referendumon való részvétel a mi dolgunk, hanem a magyar–magyar együttműködésre kell törekednünk. Úgy maradunk erősek, ha a saját közösségünk ügyével törődünk, nem a román pártok vitáival – jelentette ki a megyei tanács elnöke.
Borobly Csaba Gyergyóremete kapcsán elmondta, hogy a Hargita megyei települések között két kitűnő példa akad a közösségépítésre: az egyik Székelykeresztúr, ahol eddig soha nem tapasztalt összefogással mintegy ötszáz gazda szövetkezetbe tömörülve újraindítja a tejfeldolgozó üzemet, a másik ilyen település pedig Gyergyóremete, amely helyet ad a regionális hulladéktárolónak, ami a község javára válik, ugyanakkor megyei, közös ügy.
Az ünnepi ülésen a számos díj mellett átadták Remete önkormányzatának a Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett „Hargita legtisztább és leggondozottabb települése” verseny harmadik helyezését tanúsító oklevelet, amelyet Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke nyújtott át Bakos József alpolgármesternek.
Remetén gondolkodnak és cselekszenek
A Templom téri, a Vaskapus és a központi iskola felújított, illetve felszerelt épületét avatták fel a dísztanácsülés előtt a község lakóinak jelenlétében. Amint azt Laczkó-Albert Elemér polgármester a Templom téri iskolánál elmondta, az európai uniós forrásokból finanszírozott több mint négy és fél millió lej értékű projekt lebonyolítását 2010-ben kezdték el, és idén fejezik be. A felsorolt három iskolán kívül a projektbe tartozik a csutakfalvi iskola felújítása is, de azt augusztusban avatják. A Vaskapus iskolában a szakoktatásra alkalmas műhelyeket alakítottak ki, és a hangsúly a fafeldolgozáson, -faragászaton lesz, mert az innen kikerülő diákok az itt szerzett tudással vidékünkön jobban boldogulhatnak, hangzott el az ünnepi eseményen.
A Fráter György iskola központi épületénél mondott beszédében Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke gratulált a helyieknek a megvalósításért, és azt mondta, példaértékűek az egész országban azok a fejlesztések, amelyeket Gyergyóremetén megvalósítottak.
– Szeretném, ha a megye más településein is minél több ilyen beruházást adnának át – jelentette ki Borboly Csaba.
Papp Mihály iskolaigazgató szerint attól, hogy a településen csökken a gyereklétszám, a közösség nem torpant meg az iskolaépítésben, mert tudja: a tanintézet menedéket nyújthat, biztonságot adhat, és a győzelmi dobogó felé vezető út lehet.
 
Csíkszereda, 2012. július 8.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774