Jól gazdálkodott a megyei tanács

( Szavazat)33 megjelenítés
Egymillió eurót csoportosít át a megyei tanács a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítésére és fejlesztésére, de a különböző munkálatok és pályázatok kivitelezésénél megspórolt pénzekből jut az utak és óvodák javítására is- derült ki Hargita Megye Tanácsának szeptember 22-i soros ülésén.
 
Jól gazdálkodott Hargita Megye Tanácsa a 2011-ben kivitelezett munkálatok kivitelezésénél, illetve a közbeszerzési eljárások és a lebonyolított projektek révén. Ezeket az összegeket átcsoportosításuk után elsősorban a megyei utak felújítására és a megyei egészségügyi szolgáltatások minőségének javítására fordítják.
A tanácsülés felvezetőjében Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondta, hogy a megtakarított pénzből az eddig még aszfaltozatlan, de az elkövetkező két-három évben jó eséllyel aszfaltozható megyei utak munkálatainak tervezésére, illetve a megyei kórház korszerűsítésére és fejlesztésére fordítják.
– A megye egészségügyi szolgáltatásainak javítása érdekében egymillió eurót irányozunk elő a megyei kórház korszerűsítésére. A tervezett munkálatok megvalósulásával a jelenlegi testület hosszútávon is maradandó eredményt tehet le az asztalra, ami az egészségügy és a megye lakosságának érdekeit illeti. A fejlesztéseknek köszönhetően az orvosok számára is biztosítva lesz a legkorszerűbb műszer-, és eszköztár a legutolsó szikéig vagy székig, amellyel hivatásukat gyakorolhatják, ugyanakkor a mindenkori páciensek, a lakosság számára is gyorsabb, biztonságosabb kezelést jelent, és nem utolsó sorban csökkenni fognak az ellátás költségei is – mondta Borboly Csaba.
Elhangzott, hogy a tervezett munkálat körülbelül 4 millió euró ráfordítást igényelnek, a hiányzó részt a megyei tanács pályázati úton, kormánytámogatásból, kötvénykibocsátással, illetve legrosszabb esetben hitelből fogja biztosítani. Borboly Csaba elmondta, a legnagyobb gondot az a fél éves kiesés fogja okozni, amelyet a munkálatok okoznak majd a kórház működésében, egy ilyen léptékű beruházás miatt egy fél évre leállnak a kórháznál a sebészeti beavatkozások, a súlyos és sürgős eseteket átirányítják más megyebeli kórházhoz. Ez plusz megterhelést jelent a betegek számára és bevételkiesést a kórháznak, de a megyei tanács elnöke szerint a végeredmény mindenkit kárpótolni fog.
A hamarosan elkezdődő munkálatokkal párhuzamosan 1,7 millió lej költségvetésű beruházás során rendbe fogják tenni a megyei kórház szülészeti, nőgyógyászati osztályait, illetve a sürgősségi részlegeit. Ezeket a munkálat korábban világbanki támogatással kellett volna kivitelezni, azonban késik az összegek folyósítása, ezért a megyei tanács felvállalta ezeket a költségeket is, és kormánypénzekkel kiegészítve év végéig kész lesznek a beruházások.
A megyei döntéshozó testület a megyei tanács által megtakarított pénzekből támogatást nyújt további sürgős problémák megoldására, azaz a Homoródszentmárton községi gyepesi híd megjavítására 15 ezer lejt, a zetelaki iskola felújításának befejezésére 30 ezer lejt, a keresztúr térségi árvízkárok rendbetételére 40 ezer lejt, a szentegyházi iskola fűtéstámogatására és ugyancsak Szentegyházának útjavításra 25 ezer lejt. Ezen kívül a magyarandrásfalvi híd befejezéséhez 26 ezer lejjel, a csíkszentsimoni óvoda felszereléséhez 20 ezer lejjel, kissolymosi iskola fűtésrendszerének felszereléséhez 20 ezer lejjel, madéfalvi óvoda építési munkálataihoz 20 ezer lejjel, Csíkszentkirály község hirtelen felmerült költségeihez 10 ezer lejjel, Galambfalva község sportbázisának befejezéséhez 20 ezer lejjel, a fenyőkúti óvoda felújításához a múlt héten kilátásba helyezett 20 ezer lejjel járult hozzá Hargita Megye Tanácsa a tartalékalapjából.
A verebesi hagyományos fürdő felújítási munkálatai a talajviszonyok miatt bizonyultak költségesebbnek a tervezettnél így a költségvetést további húszezer lejjel kellett kiegészítse a megyei tanács, és nem utolsó sorban a megyét országos versenyeken is kiválóan képviselő csíkszentmártoni önkéntes tűzoltócsapat jó teljesítményének díjazására 10 000 lejt irányozott elő felszerelés vásárlására.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774