Jól halad a Gyerekmosoly program

( Szavazat)39 megjelenítés

Farkas Barna a tanév kezdetére elvégzi a vállalt munkát

Augusztus 25-én a negyedik, maroshévízi kórházi gyerekosztályt is színesebbé tette Farkas Barna. Még kilenc helyszín – Gyergyó és Homoród térségében – van hátra, és befejeződik a Gyerekmosoly 2010 program, amelynek során napközi otthonok, illetve óvodák falát illusztrálja a csíkszeredai reklámgrafikus.

A művész díjmentesen vállalta, hogy a Micimackó vagy A dzsungel könyve című rajzfilm egyik jelenetét felfesti napközik falára, amihez Hargita Megye Tanácsa biztosítja a szükséges eszközöket. A megyei önkormányzat Gyerekmosoly 2010 című pályázatára 41 napközi jelentkezett, illetve a csíkszentmártoni Korai Fejlesztési Központ, de mivel 50 helyszín szerepelt a tervben, négy – a csíkszeredai, a maroshévízi, a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi – kórház gyerekosztályát is illusztrálja Farkas Barna. A reklámgrafikus egész nyarát erre a programra áldozta, hisz munkája mindegyik helyszínen legalább egy napot vesz igénybe.

„A programnak lesz folytatása” – jelentette ki Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke, aki nagyra értékeli az alulról jövő kezdeményezést, mint mondta, ezentúl is bátran lehet fordulni bármilyen ötlettel Hargita Megye Tanácsához.

A pályázatban nem kértek önrészt, ezért a napköziknek, illetve kórházaknak nem kerül költségbe a festés. A program főleg a vidéki, rossz állapotban lévő óvodákat és napközi otthonokat célozta, és zömében ezek is jelentkeztek.

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774