( Szavazat)41 megjelenítés A 2008–2012. közötti mandátum utolsó tanácsülését tartották
Az elmúlt négy évben kifejtett kitartó munkát, a közösség érdekeit szolgáló tevékenységekhez való megfelelő hozzáállást köszönte meg Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a döntéshozó testületnek és a megyei tanács alkalmazottainak, valamint Hargita megye lakosságának a 2008–2012-es mandátum június 21-i utolsó tanácsülésén.
Utolsó frissítés: szombat, 2012 június 23
A csíkszeredai megyeházán tartott tanácsülésen több jövőbe tekintő határozatot fogadtak el, így a Natura 2000 természetvédelmi területek fejlesztése, illetve az ifjúsági stratégia és jövőbeli fejlesztéseknek alapul szolgáló közpolitikák gyakorlatba ültetése bírt kiemelkedő fontossággal.
A Natura 2000 természetvédelmi övezetek fenntartható gazdasági hasznosítását és infrastrukturális fejlesztését célzó pályázatot Hargita Megye Tanácsa a Hargita Fejlesztési Társulással, valamint a védett övezetekért felelő helyi tanácsokkal – Székelykeresztúr, Gyergyócsomafalva, Korond, Madéfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentdomokos, Etéd, Románandársfalva és Szentegyháza önkormányzatával – együttműködve nyújtja be a Szektoriális Operatív Program 4-es tengelyére. A pályázat benyújtásáról pozitívan döntött a testület, és annak kedvező elbírálása esetén mintegy 16 millió euró folyna be a megye költségvetésébe. Mint azt Borboly Csaba elmondta, ezt az összeget további pályázatok megírására, a Natura 2000 területek menedzsment-terveinek elkészíttetésére, illetve turisztikai attrakciók, látogatóközpontok létrehozására fordítanák. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a megye lakosságának nem kerül semmibe a projekt, mert a pályázat megírásával megbízott tanácsadó cég csak sikeres pályázás esetén kapja meg az ezért járó honoráriumot.
A tanács szintén elfogadta a Hargita megye fejlődése és a jövőt meghatározó fejlesztési politikák szempontjából fontos, az ifjúsági stratégia kidolgozását segítő közel 30 000 euró költségvetésű Youth-projekt, valamint a helyi tanácsok által alkalmazandó közéleti politikák meghatározását célzó népességalakulási és a társadalmi trendekről képet alkotó SEMIG-projekt kivitelezését. Borboly Csaba tanácselnök szerint mindkét projekt hosszútávon meghatározza a térség fejlődését.
Jövőbe mutató a libáni elektromos hálózat kibővítésének, az újabb négy orvosi lakás építésének műszaki dokumentációját, illetve a gazdasági inkubátorközpont megvalósítását célzó határozatok elfogadása is.
A különféle ügyek megbeszélésére fenntartott napirendi pontban Borboly Csaba tanácselnök elmondta, hogy a tanácsülést követően Magyarországra utazik egyeztetni a Magyar Állami Vasutak vezetőségével, ugyanakkor bemutatta a MÁV által meghirdetett közbeszerzési eljárásra készített kőrispataki szalmakalapokat is.
A helyi kultúra és az arra támaszkodó kézművesipar megmentésére irányuló tevékenység során a helyi kezdeményezést felkarolva a megyei tanács marketingtevékenységet és népszerűsítési kampányt épített a szalmakalapkészítés köré. Ez a tevékenység a Székely termékek számára való piacteremtési kísérletek egy mintája. Mint azt a tanácselnök elmondta, ezek a kezdeményezések összefüggnek és egymást erősítik. Egyszerre segítik a hagyományos foglalkozások fennmaradását, ugyanakkor a megye lakossága számára jelenthetnek megélhetési lehetőséget. Csupán a MÁV által meghirdetett közbeszerzés sikeres megpályázása mintegy húsz munkahely létrehozását eredményezné Kőrispatakon, ahol így az egykori szalmafonást övező nosztalgia nemcsak a helyi turisztikai látványosságok alapjául szolgálhatna, hanem állandó kereseti lehetőséget biztosítana a helyiek számára – mondta Borboly Csaba.
Az elmúlt négy év munkáját, megvalósításait lezáró szimbolikus koccintás előtt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kihangsúlyozta, hogy továbbra is számít azon tanácsosok szaktudására, akik a következő mandátumban nem folytatják tanácsosi tevékenységüket, és megköszönte a döntéshozó testületnek és a megyei tanács alkalmazottainak, valamint Hargita megye lakosságának a megfelelő hozzáállást és a kitartó munkát.
Az alábbi linken Hargita Megye Tanácsa négyévi tevékenységét áttekintő rövidfilm érhető el:
http://hargitatv.ro/2012/06/21/hargita-megye-tanacsanak-2008%E2%80%932012-kozotti-megvalositasaibol/
Csíkszereda, 2012. június 21.