Készül Hargita megye agrárstratégiája

( Szavazat)35 megjelenítés
Hargita megye agrárstratégiáját előkészítő fórumokat szervez Hargita Megye Tanácsa. Az első fórum november 19-én volt a csíkszeredai megyeházán. Itt gyűltek össze a csíkszéki gazdálkodók, polgármesterek és a témában érintett szakemberek, hogy részt vegyenek az agrárstratégia kidolgozásában.

A fórumokon kérdőívek segítségével térképezik fel a helyi termelők igényeit, ötleteit, és a megye egész területén elvégzett felmérések alapján készítik el a megye agárstratégiáját.

 „A fórum célja egy olyan átfogó agrárstratégia kidolgozása, amely összesíti a megyében található összes igényt, lehetőséget, ötletet és kezdeményezést annak érdekében, hogy a régió sajátos mezőgazdasági helyzetét előnnyé tudjuk kovácsolni” – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. 

A tanácselnök elmondta, vidékies megye vagyunk, nem számíthatunk a nagy beruházók befektetéseire, de éppen az ebből adódó előnyöket kihasználva kell fellendítenünk, piacképessé tennünk a termékeinket. A tapasztalat azt mutatja, hogy óriási, felfokozott igény van a székely termékekre, egy kilogramm székely pityóka árban ugyan nem tudja felvenni a versenyt a török pityókával, de ha hozzáadjuk a hely jellegzetességeit, a természetbarát termelés adta előnyöket, máris a mi termékünk kerül a vásárlók kosarába. Jó tapasztalat volt erre a magyarországi Cora áruházban megrendezett Székely hetek, de a számos helyszínre kiterjesztett helyi és hagyományos székely termékek vására, valamint a nemrég Bukarestben megrendezett IndAgra vásár is.  Fontos, hogy a megtermelt nyersanyagot fel is tudjuk dolgozni, jó példa erre a keresztúri vajgyár, vagy a kozmási értékesítési gazdaszövetség, de ez csak a jéghegy csúcsa, számos hasonló kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy valóban a mezőgazdaság egy rendes megélhetést biztosító iparággá váljon családjaink számára.

A november 19-i fórumon jelenlévők aktívan részt vettek az előkészítés folyamatában, számos olyan ötlet hangzott el, amely szerves részét képezheti, elősegítheti a megye jövőbeli mezőgazdasági tevékenységét.

 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774