( Szavazat)54 megjelenítés A Légy a megye vezetője egy napra! program keretében megbeszélést tartottak a csíki térség öt középiskolájának diákjaival, valamint az őket vezető tanárokkal január 25-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán. Becze István megyei tanácsos ismertette Hargita Megye Tanácsa tevékenységét, kiemelve, hogy a bemutatottak inspirációul szolgálhatnak a kampány programjának összeállításakor. Jelen volt még Izsák-Székely Lóránt tanfelügyelő, valamint Zonda Erika, a megyei tanács Programok és vidékfejlesztés igazgatóságának vezetője.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2012 január 26
Becze István beszélt a kampány legfontosabb tudnivalóiról, hasznos tanácsokkal látta el a jelen levő diákokat a sikeres kampányolással kapcsolatban.
Izsák-Székely Lóránt tanfelügyelő üdvözölte a diákok részvételi szándékát, és arra biztatta őket, hogy a versenyben inkább a közös munkára koncentráljanak, hiszen a választások megnyerése sokszor igen kevésen múlik. Végül a programban részt vevő fiatalok kérdéseket tettek fel a verseny további mozzanatairól. A szervezők részéről elhangzott, hogy következő mozzanatként Hargita Megye Tanácsa látogatást szervez a nyertes diákoknak a megyeházán, hogy bejárják az intézmény irodáit, és megismerjék az ott zajló tevékenységet.
Hargita Megye Tanácsa fontosnak tartja, hogy a megyei vezetési feladatok átláthatóak legyenek mindenki számára, ezért egyedülálló lehetőséget kínál fel a megye középiskolás diákjainak: alkalmuk lesz egy napra átvenni a megye vezetését. Ez azért fontos, hogy a megye fiataljai már diákkorukban megtapasztalják a megye vezetésével járó feladatok jelentőségét és nehézségeit. A program egy másik fontos célja a megye fiataljait arra buzdítani, hogy aktívan vegyenek részt a megye társadalmi életében.
A Légy a megye vezetője egy napra! program arra törekszik, hogy kicsiben modellezze a megyeitanács-elnöki székig vezető utat, játékos jelleggel. A programban részt vevő diákok kipróbálhatják, hogyan zajlik le egy kampány, egy választás, illetve hogyan valósul meg egy jó ötlet a tanácshatározaton át a gyakorlatba ültetésig.
A program további részében a megye többi térségében is találkoznak megyei tanácsosok a részt vevő diákokkal, hogy elmondják politikában szerzett tapasztalataikat. Jelenleg a verseny iskolai szintű szakasza zajlik, és iskolánként egy-egy nyertes vesz részt a jelöltállításban, amelyre február 14-ig kerül sor. A verseny következő szakaszaként összesen öt jelölt vesz részt a kampányban, amely február 14. és március 9. között zajlik.
Csíkszereda, 2012. január 25.