Kettős ünnep Kisgalambfalván

( Szavazat)60 megjelenítés
Megépült a ravatalozó, felújították a kultúrotthont
Kettős ünnepet ültek Kisgalambfalván szeptember 8-án, szombaton: felszentelték a ravatalozót, és átadták a felújított kultúrotthont is. Az ünnepi alkalomra összegyűlt a helyi lakosság, az egyházi méltóságok, Gyerkó Levente polgármester, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Benyovszki Lajos, Biró Barna-Botond, Tóásó László megyei tanácsosok és dr. Verestóy Attila szenátor is. 
 – Székely népünk, magyar népünk vándorútjain meg-megállunk, mint most is, az ünnepélyes átadás alkalmából – mondta igehirdetésében Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese a kisgalambfalvi ravatalozóban tartott első istentiszteleten. – Halljuk meg Isten szavát: „Veled vagyok, és megőrizlek téged, valahová menéndesz!”, és a magunk során az elkövetkezőkben is legyünk őrizői atyánkfiainak és létrafogói egymásnak – biztatta az egybegyűlteket az esperes.
Incze Atilla kisgalambfalvi református lelkipásztor ünnepi köszöntőjében elmondta, templom-ravatalozónak szeretné nevezni az átadott létesítményt. Megköszönte mindenkinek, aki segítséget nyújtott e szép épület, Isten egy újabb hajléka felépítéséhez, és további gyümölcsöző munkálkodásra buzdította az egybegyűlteket.
Galambfalva község polgármestere, Gyerkó Levente felelevenítette, hogy 2011 tavaszán kezdtek hozzá a ravatalozó terveinek elkészítéséhez, a munkálatokhoz pedig Hargita Megye Tanácsától kapták az első anyagi támogatást. A megyei tanács újabb jelentős összeget különített el az idei év elején erre a célra, melyet kiegészített a helyi közbirtokosság támogatása, valamint a helyi református és baptista hívek adakozása. Az elöljárók elengedhetetlen segítségének és a közösség összefogásának eredményeképpen tarthatjuk meg ma az ünnepélyes átadást.
– Öröm látni, hogy a lakók korábbi döntésének, miszerint Galambfalva község önállósuljon, egyre több hozadéka, eredménye születik – fogalmazott köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – Hitben, szeretetben fejlődik a község, köveket egymás mellé rakva, és a közösségük szép munkája figyelmet érdemel, ezért is vagyok ma itt, három megyei tanácsos kollégával együtt. A ma átadott épület egyrészt egyenlőséget biztosít, hisz egyforma végtisztességet kaphat itt mindenki, ugyanakkor a szeretet intézménye is lesz, ahol megfelelő módon lehet végső búcsút venni – mondta a megyeitanács-elnök.
– Ez a közösség örökkévaló lehet a szülőföldjén, ha ügyesen sáfárkodik a lehetőségeivel, mint ahogy tették, teszik példásan a galambfalviak. Utoljára nagyapáinknak, dédnagyapáinknak volt esélyük arra, a millennium után 50 évvel, hogy közösségük jövőjét meghatározó létesítményeket építsenek, s most megint templomokat, iskolákat, utakat építhetünk, amelyek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy az anyaföld itthon tarthassa gyerekeit, hogy ne kelljen máshol keressék a boldogulást – mondta Verestóy Attila szenátor.
A ravatalozó felszentelése után a helyi kultúrotthonnál folytatódott az ünneplés, ahol Gyerkó Levente polgármester azt mondta:
– A Gondviselés is így akarta, hogy a mai napon két létesítményt is átadhassunk Kisgalambfalván. Húszezer lejes támogatást kaptunk Hargita Megye Tanácsától a kultúrház feljavítására, melyből az épület nyílászáróinak kicserélését terveztük. Az összeggel jól gazdálkodtunk, és az álmennyezetet meg a villanyhálózatot is fel tudtuk újítani, ekkor pedig ismét a megyei tanácshoz fordultunk, melynek vezetői segítségével egy nagyobb összeget sikerült a munkálatokra szánnunk, és így kívülről-belülről teljesen új köntösbe öltözött az épület. El kell mondanom, hogy mindez nem sikerült volna a kedvező hátszél nélkül, amelyre számíthatunk anyagi és erkölcsi segítség formájában egyaránt a mai ünnepséget is jelenlétükkel megtisztelő megyei és országos elöljáróink részéről – fejtette ki a polgármester.
– Egy héttel ezelőtt itt tartottuk önöknél Hargita Megye Tanácsának soros havi ülését, és akkor az egész testület láthatta az elvégzett munka eredményét – elevenítette fel Borboly Csaba megyetanács-elnök. – Hiszem, hogy minden egyes munkálat fontos egy ilyen erős közösségnek, mint a több mint félezer lelket számláló Kisgalambfalva, és bízom benne, hogy a kultúrház ugyanolyan erős intézménye lesz a közösségüknek, mint a templom és az iskola.
Az ünnepség részeként Borboly Csaba tanácselnök és Tóásó László megyei tanácsos átadták a megye zászlóját a helyi közösségnek. A kultúrház felavatásánál Antal Zoltán, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese mondott áldást, a szalagvágást követően pedig a Kispipacsok néptáncegyüttes műsorával vették birtokba a helyiek a létesítményt.
 
Csíkszereda, 2012. szeptember 8.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774