Kevésből is lehetett sokat

( Szavazat)32 megjelenítés
Évértékelőt tartottak a csíkszeredai megyeházán
 
Csapatmunka eredményének nevezte az idei év megvalósításait Borboly Csaba a polgármesterekkel és közintézmény-vezetőkkel tartott év végi kiértékelőjén, december 21-én a megyeházán. Hargita Megye Tanácsának elnöke a forrásbevonást tartja a legjelentősebb eredménynek idén, ami az együttműködésnek és a párbeszédnek, azaz a helyi, megyei és országos összefogásnak köszönhető. Borboly Csaba ebben az RMDSZ kormányzati részvételét hangsúlyozta.
 
 
– Kevésből is lehet sokat megvalósítani, ez az elmúlt év tanulsága – jelentette ki. – Jövőre tovább erősítjük az intézményközi kapcsolatokat a lakosság szolgálatára.
 
Az esemény a csíkszeredai Joannes Kájoni Közgazdasági Iskolaközpont diákjainak karácsonyi műsorával kezdődött. A tanácselnök beszédét követően felszólalt a megyei tanács két alelnöke is. Petres Sándor szerint helyben is tehetünk a világban zajló válság ellen: helyben maradással, munkával, környezete rendbe tételével. Sófalvi László az elmúlt három és fél év mérlegét vonta meg, pozitívnak nevezve azt, hiszen mint fogalmazott, Hargita Megye Tanácsa ebben az időszakban olyan feladatokat is vállalt, amelyek nem feltétlenül tartoztak a hatáskörébe, de sikerült elvégezni, és a lakosság visszajelzése pozitív volt.
 
Biró A. Zoltán, a Sapientia egyetem dékánja a megyei tanács felkérésére készült vitaanyagot ismertette, amely az ország regionális átszervezésének kérdésével foglalkozik. Ezt a tanulmányt január közepén elküldik a megye közszereplőinek. A dékán arra figyelmeztetett, hogy a létező struktúrák gyors, átgondolatlan megváltoztatása több kárt okoz, mint hasznot. Erről közvitát kell rendezni, az elitek – intézményvezetők, közvélemény-formálók, döntéshozók – bevonásával, és teret kell adni a helyiek, azaz az érintettek elgondolásainak.
 
– Nem jó gépiesen követni az egyes EU-s országok területfelosztási modelljét, mert nem biztos, hogy az a mi világunkra szabott – mondta Biró A. Zoltán, arra kérve a jelenlevőket, legyenek partnerek a vitaanyag megtárgyalásában.
 
A továbbiakban Péterfi Attila, a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltségének vezetője a Mária út projekt eddigi eredményeit ismertette, majd a kistérségi társulások képviselői számoltak be ez évi tevékenységükről. Ezt követően a megyei tanács igazgatói, valamint a tölgyesi és a megyei sürgősségi kórház vezetői beszéltek az intézményükben elért eredményekről, illetve jövő évi terveikről.
 
Csíkszereda, 2011. december 21.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774