( Szavazat)45 megjelenítés A cseresznyevirág útja címmel nyílt képzőművészeti kiállítás a japáni földrengés áldozatainak emlékére Csíkszeredában május 7-én, szombaton. A rendezvény része Japán romániai nagykövetsége vándorkiállításának, amelynek védnöke Nacuo Amemija, Japán romániai nagykövete. A csíkszeredai rendezvény társszervezője-házigazdája Hargita Megye Tanácsa, a helyszín pedig a megyeháza galériája, ahol május 12-ig tekinthetők meg az alkotások.
Utolsó frissítés: kedd, 2011 május 10
A megnyitó alkalmával egybegyűlteket Rafain Zoltán megyei tanácsos köszöntötte, aki mély együttérzését fejezte ki a megye lakóinak nevében a katasztrófa sújtotta Japán lakosságának. Nick Teodoreanu, a Kulturális Diplomáciai Intézet ügyvezető igazgatója bemutatta a kiállítást, amelynek központi eleme – amint azt a címe is mutatja – a cseresznyevirág, ugyanis Japánban évente hatalmas fesztivállal ünneplik a csupán három napig nyíló cseresznyevirágot. Elmondta, hogy pozitívra tervezték a kiállítást, ugyanis biztosak benne, hogy a japánok is nagyon rövid idő alatt újjáélednek, mint a főnixmadár. Majd Estela Violeta Blaj közvetítette Nacuo Amemija nagykövet üzenetét, aki népe nevében megköszönte a romániaiak együttérzését és az adományokat, amelyeket a világ minden pontjáról, így Romániából is naponta kapnak.
A vándorkiállítás első állomása Déva volt, ahol április 30-án tartották a megnyitót, a második állomás Csíkszereda, majd május 14-én Brassóban, 23-án pedig Bukarestben, a parlament épületében szervezik meg a tárlat.
Csíkszereda, 2011. május 7.