Kik a diszkrimináltak Romániában?

( Szavazat)37 megjelenítés
A központi román sajtó ismét hozza a szokott formáját, és diszkriminációt kiált a székelyföldi románok esetében (az újságcikk itt olvasható: http://jurnalul.ro/stiri/observator/limba-maghiara-pentru-pacienti-romani-cum-arata-o-fisa-medicala-in-harghita-627605.html).  
 Ebből is érződik a közelgő parlamenti választások hangulata, amikor is román politikusok előveszik a már jól ismert magyar kártyát, ugyanakkor a kilencvenes évekbeli HarKov-jelentések emlékét idézi a szóban forgó írás. Holott ismét álproblémával foglalkoznak, ahelyett, hogy az ország valós gondjairól cikkeznének, például arról, miért hagyják el nagy számban az országot az orvosok.
Utánanéztünk a cikkben leírt esetnek, és kiderült, hogy az audiometriás vizsgálat űrlapja (amely magyar nyelvű volt, ezt kifogásolta a panaszos, a csíkszeredai fül-orr-gégészet páciense) nem része a hivatalos kórlapnak, hanem csak mellékletként szerepelt. Az illető személy román nyelven kapta meg az eredményt, hiszen az Egészségügyi Minisztérium által előírt, kötelező, román nyelvű nyomtatványokat használják, így a panaszosnak nem sérültek alkotmányos jogai, anyanyelvén tájékoztatták. Az adott készülék szoftja többnyelvű űrlapot is tartalmaz, egyebek mellett angol, magyar, spanyol nyelvűt, de román nyelvűt nem. (Az angol vagy a spanyol nyelv valószínűleg senkinek nem szúrt volna szemet.) Mivel a Hargita megyei orvosok magyar többségű közegben dolgoznak, jóllehet a háttérnyomtatványnak különösebb jelentősége nincs, természetes, hogy például a kínai helyett a magyar nyelvű űrlapot használják. Különben sem az űrlap a lényeges, hanem a vizsgálati eredmény, amelyet az orvos román nyelven írt rá a nyomtatványra, a diagnózist úgyszintén.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a fentiekkel szemben viszont valóban létezik egy probléma a nyelvhasználattal kapcsolatban, éspedig: amint azt már a Hargita megyei orvosok többször felvetették, a megyében sok magyar anyanyelvű páciens nem érti a román nyelvű orvosi zárójelentéseket, éppen ezért fontos lenne azokat magyar nyelven is kibocsátani, hiszen a magyar nemzetiségű román állampolgároknak ugyanúgy joguk van a saját anyanyelvükön információhoz jutni, mint a román nemzetiségűeknek, az alkotmánynak az állampolgárok egyenlőségéről szóló 4. cikkelye (2) bekezdésének megfelelően: „Románia az összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül.” A tanácselnök hivatkozik a a 215/2001. számú törvény 19. cikkére is: „Azokban a területi közigazgatási egységekben, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok aránya meghaladja a lakosság 20%-át, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a velük fenntartott kapcsolatokban, az Alkotmány, a jelen törvény és a Románia által részes félként aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően.”
– Amíg ezek a törvényes feltételek nem teljesülnek maradéktalanul (például a kórházak nem bocsátanak ki magyar nyelvű orvosi zárójelentéseket), csak azt tudjuk megállapítani: Hargita megyében nem a helyi vagy megyei közintézmények diszkriminálják az állampolgárokat, hanem a központi hatóságok azzal, hogy nem ültetik teljes mértékben gyakorlatba az általuk alkotott törvényeket – jelentette ki Borboly Csaba.
 
Csíkszereda, 2012. november 5.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774