( Szavazat)43 megjelenítés Átadták a Hargita Megyéért Díjat és a legtisztább településeknek járó elismerést
Átvette Barabási Albert László fizikus a Hargita Megyéért Díjat június 26-án Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának ünnepi tanácsülésén. A 44 éves, csíkkarcfalvi születésű világhírű tudós jelenleg az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen tanít és kutat. A díjat Hargita Megye Tanácsa évente adományozza annak a személynek, aki jelentős eredményekkel járó tevékenységével országos vagy helyi elismerést vívott ki, munkájával hozzájárult Hargita megye fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 június 27
„Büszkék vagyunk Barabási Albert László tudományos sikereire, örömmel követtük végig tudományos pályafutását, vele együtt örültünk minden újabb tudományos eredményének. Olyan eredményeknek, amelyekre a világ fizikustársadalma egyaránt büszke. Mai díjazottunk a csíki térség, Hargita megye, illetve a Székelyföld nagykövete” – mondta köszöntőbeszédében Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, hozzátéve: Barabási Albert László egyetlen előadása nagyobb hatással lehet térségünk jó hírére, elismertségére, mint egy egész esztendő politikai munkája. „Nem kívánom alábecsülni a politikai tevékenységet sem, de az csak a minden más területen lelkiismeretesen végzett munkával kiegészítve lehet eredményes. Azaz akkor leszünk sikeresek mint székely népcsoport, mint magyar nemzet, ha ki-ki a maga dolgát lelkiismeretsen és hivatástudattal végzi” – fejtette ki a tanácselnök.
Papp Kincses Emese megyei tanácsos laudációjában azt mondta: „Barabási Albert László élete, munkássága példa lehet fiataljaink számára, hogy egy kis székely városból indulva, tehetséggel, konok hittel, szorgalommal el lehet jutni a világhírnévhez a tudósi pályán. Hirdeti, hogy a tanulás és a tudás alapvető, életünket meghatározó, örök értékek ma is.” Papp Kincses Emese szerint úgy tekinthetünk Barabási Albert Lászlóra, mint a Nobel-díj első székelyföldi várományosára.
Nagy Antal nyugalmazott fizikatanár laudációját az ünnepi eseményt moderáló Márdirosz Ágnes színművésznő olvasta fel. A Márton Áron Gimnázium volt oktatója szerint Barabási „igen rövid idő alatt lett az egyik legismertebb magyar, de biztosan a legismertebb székely a világon”. „Ő nem üstökös, amely rövid ideig fellángol, valamennyit világít, majd kihuny. Ő immár állócsillagként ragyog a tudomány egén, de munkájának teljes jelentőségét még talán a szaktudósok sem ismerték fel, csak majd akkor, mikor esetleg Ő már ennek nyomán akár fizikai, élettan-orvostudományi vagy közgazdasági Nobel-díjat nyer. Mert amit felfedezett és kutat, a hálózatok komplex elméletét, akármelyik alaptudomány tudja hasznosítani” – fogalmazott Nagy Antal.
„Már számos díjat átvettem, de ez számomra a legjelentősebb, hiszen itthon kaptam” – jelentette ki Barabási Albert László beszédében. Az ünnepelt szerint megmaradásunk lényege az iskola, az óvodától az egyetemig, és a mi iskoláink padjaiból fel lehet venni a versenyt a világgal. A fizikusprofesszor meggyőződése, hogy csak állhatunk meg a saját lábunkon, ha nem feledjük gyökereinket.
Amint az Papp Kincses Emese laudációjában elhangzott, Barabási Albert László 1967. március 30-án született Karcfalván. Középiskolai tanulmányait Csíkszeredában a mai Márton Áron Gimnáziumban, felsőfokú tanulmányait Bukarestben és Budapesten végezte fizika-mérnök szakon. Doktori fokozatát 1994-ben, mindössze 27 éves korában szerezte meg a bostoni egyetemen. Jelenleg az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen tanító és kutató fizikusprofesszor a káoszelmélet és a fraktálok iránt érdeklődött, mielőtt hálózatkutatással kezdett foglalkozni. Behálózva (Linked) című nagy feltűnést keltő, meghökkentő könyvével berobbant a tudományos életbe. A komplex hálózatok elméletének területén elért kutatási eredményei ma már megkerülhetetlenek és meghatározóak. Legfontosabb tudományos eredménye a skálafüggetlen hálózatok felfedezése, amely újdonságának elismeréssel adózott a világ tudományossága. Nem véletlen, hogy 37 évesen a Magyar Tudományos Akadémia külső – és egyben legfiatalabb – tagja lett.
Az ünnepi eseményt a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum Fuvola Triójának előadása tette színesebbé.
Átadták a Hargita megye legtisztább és leggondozottabb települése díjakat
Idén a városok közül Csíkszereda, a községek közül pedig Csíkkarcfalva érdemelte ki a Hargita megye legtisztább és leggondozottabb települése versenyen az első díjat. A második díjat Székelykeresztúr, illetve Oroszhegy kapta. A községek kategóriájában III. Gyergyócsomafalva, IV. Csíkszentkirály, V. Gyergyószárhegy, VI. Vasláb, továbbá két különdíjat is odaítéltek, az elsőt Csíkszentimrének, a másodikat Máréfalvának. Részvételi emléklapot kapott Balánbánya, Gyergyószentmiklós, Parajd, Gyergyóremete, Tusnád, Fenyéd, Galambfalva, Csíkcsicsó, Zetelaka és Galócás.
Júniusi soros ülés
Az ünnepi tanácsülés előtt a csíkszeredai megyeházán megtartották Hargita Megye Tanácsának júniusi ülését, amelyen megszavazták az éves tagsági díj kifizetését a HARGITA VÍZ közösségi fejlesztési társulás részére, valamint elfogadták a május 25-i soros ülés jegyzőkönyvét. A következő tanácsülés július elsején lesz Gyergyóditróban.
Csíkszereda, 2011. június 26.