( Szavazat)33 megjelenítés 46 millió eurónyi kormánytámogatás lehívását lehetővé tevő határozatokat fogadott el Hargita Megye Tanácsa az április 14-i rendkívüli ülésén. A kétharmados döntést megkövetelő határozatok megszavazása során a megyei tanács 11 megyei út ügykezelési jogát ruházta át a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztériumra. Nagyrészt olyan utak felújításáról van szó, amelyek a tavalyi árvizek során megrongálódtak, és a megyei tanács pénzkerete nem elegendő ezek rendbetételére.
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 április 18
A szavazást megelőzően Borboly Csaba tanácselnök indokolta meg a döntések szükségességét. A megyei utak kormánypénzekből való felújítása a PD-L–RMDSZ-koalíció által elfogadott Országos Beruházási Program révén vált lehetővé, amelynek egyik komponense a helyi érdekeltségű és megyei utak felújítására irányul. Hargita megye 46 millió euró értékben nyújtott be támogatási igénylést, amelyből a megyei tanács és az érdekelt helyi tanácsok az előterjesztésben szereplő utak felújítását remélik még az idén. Más pályázati kiírásokhoz viszonyítva erre valóban lehetőség van, mert a kormány négymilliárd euró értékű állami garanciát vállalt, de főként azért, mert más megyékhez képest nálunk a megyei tanács és a helyi önkormányzatok már kész tervekkel és megvalósíthatósági tanulmányokkal rendelkeznek, így az elsők között nyújthatják be pályázati dokumentációikat.
– A pénzösszegeket benyújtási és elbírálási sorrendben utalják, amire már idén lehetőség van, akárcsak a kivitelezésre, mert a kormány napokon belül elfogadja a listákat, és néhány héten belül meghirdeti a közbeszerzési eljárást is. A hitelütemezés szempontjából fontos, hogy hamar lépjünk, ennek függvényében hamarabb is kerülünk sorra. Előnyben vagyunk, mert már kész terveink vannak. Aki most áll neki terveket készíttetni, annak most nem lesz lehetősége pályázni – nyomatékosította a döntéshozás fontosságát Borboly Csaba.
Az Országos Beruházási Programból Hargita megyei községi utak felújítására közel 70 millió lej értékű beruházásra nyújtottak be pályázatot. Ezek közül a fontosabbak a turisztikai jelentőségű helyszínekhez vezető útvonalak, mint például a Szentegyházáról a Madarasi-Hargita felé haladó út. A megyei utak felújítására benyújtott dokumentációnál szem előtt tartották a megye fő térségeinek infrastrukturális szempontból való egyenletes felzárkóztatását. Ennek értemében az igényelt összegek 44 százaléka Udvarhelyszékre, 32 százaléka Gyergyó-térségbe menne, valamint a maradék 24 százalék Csíkszéket illetné.
A rendkívüli tanácsülés összehívására azért volt szükség, mert a jogszabályok megkövetelik az ügykezelés és tulajdonjog átruházását a munkálatok idejére. Hasonló megoldást alkalmazott a megyei tanács a megyei költségvetésből felújított községi utak esetében, illetve ez az eljárás a kormánypénzekből épített sporttermek esetében is.
Az Országos Beruházási Program másik komponense a víz- és csatornarendszerek kiépítésére irányul. Bár Hargita Megye Tanácsa kistelepülések vízrendszerének kiépítését célzó programjában jelentős beruházások történtek, egyes közösségek nem éltek ezzel a lehetőséggel. Következésképpen a megyei tanács ebben a komponensben is mintegy 18 millió euróra nyújtott be pályázatot. Kedvező elbírálás esetén a haszonélvezők az alcsíki és gyimesi közösségek lesznek, valamint a megye északi részéből Várhegy település.
Jelen közleményhez mellékeljük a szóban forgó utak táblázatát.
Csíkszereda, 2011. április 14.