(0 Szavazat)32 megjelenítés
Nagyszabású, Magyarországot Erdéllyel összekötő kerékpáros túrát szervez augusztus 14-21. között a Vuelta Sportegyesület - a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Hármashalom Alapítvány együttműködésével.
Utolsó frissítés: szerda, 2013 október 23
A túra célja a közös kerékpározás mellett az, hogy közelebb hozza egymáshoz a határ két oldalán élő nemzeteket, a sport eszközével közvetlen párbeszédet, együttműködést, teremtsen a határon innen és túl élők között.
„Hargita Megye Tanácsa támogatja a kezdeményezést, hiszen az együttműködés megmaradásunk záloga, és ez a túra egy jelképes összekötő kapocs az anyaországi és székely nemzet között, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a túra résztvevői agusztus 20-án, a nemzeti ünnepünkön érkeznek Hargita megyébe, Székelyföld szívébe” – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.