Korszerű feltételekkel várják az olvasóközönséget Csíkszeredában

( Szavazat)32 megjelenítés
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit az új székhelyre költözött Kájoni János Megyei Könyvtár Csíkszeredában december 18-án, kedden délután. Az új épületben korszerű feltételek között láthatja el sokoldalú szolgáltatói feladatkörét a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő megyei könyvtár.  
 Házigazdaként Kopacz Katalin igazgató köszöntötte a nagyszámú jelenlévőt földi paradicsomnak titulálva a könyvtárat.
– Tetszetős külsejű, modern, világos, a korszerű technika minden kellékével felszerelt épületet mondhat magáénak intézményünk. Az új környezet arculatváltással is társult, az intézmény megújulva és új szolgáltatásokkal várja régi és új olvasóit egyaránt – mondta ünnepi beszédében az igazgató, majd köszönetét fejezte ki a könyvtár fenntartójának, a megyei tanácsnak, hogy „felismerte: a könyvtár nem luxus, hanem életszükséglet, és erkölcsi, valamint anyagi támogatásban részesítette”. Köszönetét fejezte ki kollégáinak, a könyvtár munkaközösségének a szakszerű költözésért és a leltározásért.
– Vegyék birtokukba a könyvtárat, hiszen önökért van! – zárta gondolatait Kopacz Katalin.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a közös beteljesedésnek nevezte az ünnepi alkalmat, hogy végre megvalósult az, amit már hosszú évek óta terveztek. Meglátása szerint ritkaság napjainkban, hogy egy kulturális intézmény egy-két év alatt ekkorát fejlődjön, mint a megyei könyvtár.
A fenntartó intézmény részéről Borboly Csaba megyeitanács-elnök mondott köszönetet a jelenlegi és az előző önkormányzati testületnek, hogy felvállalták a nemes ügyet és véghezvitték azt, amit a kilencvenes évek elején az akkori megyevezetők elkezdtek, de akkor nem tudtak megvalósítani.
– Külföldön járva láthatjuk, mi az a minimális feltétel, aminek egy könyvtár meg kell hogy feleljen. Ezeket a feltételeket optimális szinten sikerült teljesíteni, nemcsak a csíkszeredai olvasóközönség, hanem az egész megye területéről vagy távolabbról ideérkező vendég is kellemes környezetben, komfortos kiszolgálásban részesülhet – jelentette ki Borboly Csaba, aki a kulturális intézmények egymást kiegészítő, erősítő szerepére hívta fel a hallgatóság figyelmét. – Annyi pénzünk nem volt, hogy építsünk egy új épületet, de kerestük a megoldásokat. A tanácsos kollégákon kívül segítségünkre volt a könyvtár munkaközössége, illetve nagy-nagy köszönet illeti Birta Antal vagyongazdálkodási vezérigazgatót is.
Borboly Csaba meglátása szerint a gazdasági válság is kedvezett ebben az esetben, mivel nagyon jó áron sikerült megkötni 4+4 évre a bérleti szerződést.
– A kultúrát azonban nem pénzegységben kell mérni, hanem teljesítményben és eredményben – nyomatékosította a tanácselnök, reményének adva hangot, hogy az új székhely és a bővülő szolgáltatások azt fogják eredményezni, hogy egyre több látogatót vonz a megyei könyvtár. – Ez a mindannyiunk könyvtára! – zárta köszöntőjét Borboly Csaba.
Az ünnepi eseményen jelen voltak Burus Siklódi Botond és Rácz Árpád megyei tanácsosok, akik a megyei testület kulturális szakbizottságának a tagjai, valamint az előző megyei tanácsosi testületből dr. Papp Kincses Emese és Beder Tibor.
Az ünnepi program keretében a csíkszeredai Bookart Könyvkiadó ajándék könyvcsomagját Hajdú Áron, a kiadó alapítója adta át a Kájoni János Megyei Könyvtárnak azt ígérve, hogy amíg ő a kiadó vezetője, minden új kiadványból három tiszteletpéldányt juttat az intézménybe.
A köszöntőbeszédeket és az ünnepélyes szalagvágást követően Tamás József római katolikus püspök áldotta meg a könyvtár új székhelyét. Az ünnepi hangulatot a Codex régizene-együttes műsora tette teljessé, amely a Kájoni-kódex dallamaiból nyújtott ízelítőt.
December 19-én és 20-án egész napos változatos programmal, szórakoztató és kulturális tevékenységekkel várják a könyvtárba látogatókat. A december 19-i, szerdai programkínálat:
11 órától játékos, mozgalmas együttolvasásra várják az iskolai csoportokat. Merre van a kincses sziget? címmel Lázok Klára I–IV. osztályos diákoknak szervez irodalmi játékokat.
17 órától a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat újabb öt kötetét mutatják be a Hargita Kiadóhivatal munkatársai, jelen lesz Farkas Árpád költő. A bemutatót követően karácsonyi egyházi énekek hangzanak el Kájoni János Cantionale Catholicum című énekgyűjteményéből. Fellép: Györfi Erzsébet énekes, Elekes Emőke lantművész és Molnár Anna.
 
Csíkszereda, 2012. december 18.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774