Korszerű művelődési ház és ivóvízhálózat Kecseten

( Szavazat)38 megjelenítés
Elkészült Kecset ivóvízhálózata, és korszerű konyhát alakítottak ki a kultúrotthonban, így méltán gyűlt össze a falu apraja-nagyja a két fontos beruházás megünneplésére december 8-án, szombaton. Az eseményen részt vett Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Ambrus Sándor megyei tanácsos is.  
 – Ha a közösség nem lép fel cselekvően, akkor hiába a megyei tanács és a helyi önkormányzat támogatása – ezekkel a szavakkal köszönte meg a kecsetieknek az elmúlt fél esztendőben tanúsított cselekvő együttműködést Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere. – Sem a kultúrotthon új konyháját, sem az elkészült vízvezetéket nem tudnánk ma megünnepelni, ha nem vállalják fel önök a munka egy részét, illetve ha nem sikerül bevonni a megyei tanácsot és a helyi önkormányzatot, amelyek jelentős mértékben biztosították a szükséges finanszírozást. Lépésről lépésre haladtunk a kultúrotthon korszerűsítésével, a vízvezetéket pedig az említett hármas kalákában készítettük el. Fontos a kaláka, fontos, hogy téglát téglára téve haladjunk településeink fejlesztésében. Ugyanakkor köszönöm Hargita Megye Tanácsának a folyamatos segítséget, hiszen nélkülük nem tudnánk valóra váltani jelmondatunkat: Egy csapatban a községgel – fejtette ki Kovács Lehel.
– Örvendek, hogy korszerű konyhát sikerült kiépíteniük itt, a kecseti kultúrotthonban, de talán még jobban annak, hogy ezentúl nem lesz gondjuk a településen az ivóvízzel. Máshol ez sajnos még nyitott kérdés – mondta köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – A megyei tanácsnál folyamatosan törekszünk arra, hogy a kistelepülésekre is ugyanolyan mértékben figyeljünk, mint a városokra. Az elmúlt két-három évben sokszor jártam az önök térségében, így közvetlenül is tájékozódhattam a Farkaslakához tartozó kilenc település gondjairól és prioritásairól. Engedjék meg, hogy megosszam önökkel azt a meglátásomat, hogy Farkaslaka község elmúlt fél éve több szempontból is igazolja a polgármester úr által említett Egy csapatban a községgel, egy csapatban Udvarhelyszékkel, egy csapatban a megyevezetéssel megalapozottságát és sikerét. A faluközösségük képviselője is hangsúlyozta az előbb az összefogás erejét. Holnaptól, holnaputántól vagy január elsejétől is az összefogás erejére alapozva tudunk csak előrehaladni – mondta el Borboly Csaba tanácselnök.
Ambrus Sándor térségi megyei tanácsos elmondta, Kecsetben két igényes munkát tudhatnak közösen maguk mögött.
– A kultúrotthon konyhája európai színvonalú lett, a vízvezetékhez szükséges csőmennyiség beszerzéséért pedig helyi forrást is biztosított a község önkormányzata, kiegészítve a megyei tanács támogatását – fejtette ki a tanácsos.
Ezt követően Borboly Csaba és Ambrus Sándor ünnepélyesen átadták a kecsetiek falufelelősének a székely zászlót.
A rövid ünnepély végén, a kecseti református lelkipásztor áldását követően, a meghívott elöljárók és a helyiek közösen elvágták a szalagot, majd megkóstolták a felújított konyhában készült első pánkókat.
 
Csíkszereda, 2012. december 8.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774