( Szavazat)39 megjelenítés Márton Áron római katolikus püspökről emlékeztek meg halálának 30-ik évfordulója alkalmából október 16-án a csíkszentdomokosi templomban, ahol dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök celebráltak szentmisét. A Márton Áron szülőfalujában tartott egyházi megemlékezésen, amelyet a mártír püspök szobra előtti főhajtás követett, részt vett Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, Kelemen Hunor művelődési miniszter, Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár, Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Soós Károly teológus, a budapesti Márton Áron Társaság elnöke és más közéleti személyiségek, valamint a Márton Áron Általános Iskola épületében berendezett múzeum megnyitásában részt vállaló támogatók.
A boldoggá avatás útján levő püspök szobrának koszorúzását megelőzően Kövér László és Kelemen Hunor mondtak beszédet. Az Országgyűlés elnöke a magyar nép egységességét hangsúlyozta, míg a miniszter a kultúra nemzetmegtartó erejét emelte ki.
Utolsó frissítés: hétfő, 2010 október 18
A koszorúzási szertartás után a csíkszentdomokosi művelődési otthonban Tamás József segédpüspök és Soós Károly teológus méltatta Márton Áron életművét. Tánczos Barna virtuális tükröt tartott önmaga és a többi politikus elé, hogy bár nehéz a politika világában helytállni, Márton Áron példája erkölcsi támaszul kell szolgáljon a politikus számára is, hiszen bár a püspök sosem politizált, sokszor politikai horderejű tettei voltak.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök felszólalásában elismeréssel adózott a csíkszentdomokosiak igyekezetéért.
– Csíkszentdomokos eleget tesz a boldog emlékű püspök emléke ápolásának. Ennek az édes tehernek méltó viselésére vall a püspök nevét viselő iskola és a tiszteletére állított szabadtéri alkotás. Erre vall a zarándokhelyként tisztelt és látogatott szülői ház, és erre vall, hogy az emlékhelyek sorát ma múzeummal bővítették – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke, külön gratulálva a kiállítás tervezőinek és kivitelezőinek a korszerű, szemléletes láttatásmódért, azért, hogy a tárgyi emlékek felvonultatása mellett a modern technikát is bevonták a püspök életútjának bemutatásába.
A harminc éve elhunyt Márton Áron főpásztort a magyarság mintegy szentként tiszteli; magyarországi szervezetek és intézmények is tiszteletüket tették október 16-án szülőfalujában, ugyanakkor a kolozsvári Szent Mihály-templom előtt ismét áll az egész alakos szobor, és két hete Fenyéden avattak Márton Áron-szobrot.
Az október 16-i eseményt Hargita Megye Tanácsa is támogatta.
Jelen közleményhez mellékeltük Borboly Csaba megyeitanács-elnök beszédét.
Csíkszereda, 2010. október 16.