Kovács Piroska Europa Nostra-nagydíjára hívta fel a parlament figyelmét Antal István képviselő

( Szavazat)42 megjelenítés
Kovács Piroska máréfalvi nyugalmazott tanárnő Europa Nostra-nagydíjjal való kitüntetésével kapcsolatban szólalt fel március 12-én a parlamentben Antal István Hargita megyei RMDSZ-es képviselő. Beszédében kiemelte a vasárnapi díjátadó jelentőségét, ugyanakkor hiányolta, hogy arról nem tájékoztatott a román sajtó.  
 Antal István felszólalásában emlékezette képviselőtársait arra, hogy 2012-ben Romániának két Europa Nostra kulturális örökségvédelmi díjat is odaítéltek. Az egyik díjat a Iaşi megyében található Golia monostor kapta műemlékvédelem kategóriában, a másikat pedig a máréfalvi Kovács Piroskának ítélték oda kiemelkedő egyéni vagy közösségi teljesítmény kategóriában, Hargita Megye Tanácsa felterjesztése nyomán.
Antal István felhívta a honatyák figyelmét arra, hogy Kovács Piroska negyven éven át nagy lelkesedéssel dolgozott azon, hogy az élő örökség részét képező kézművesmunkák gyümölcseit, a máréfalvi székely kapukat megőrizze az utókornak. Személyes elkötelezettségének, pedagógiai tehetségének és meggyőző képességének köszönhetően sok generációnak tanította a kulturális örökség megőrzésének fontosságát – magyarázta a képviselő beszédében.
Hozzátette, hogy a március 10-i díjátadón beszédet tartott Piet Jaspaert, az Europa Nostra igazgatótanácsának tagja, aki elmondta, mekkora megtiszteltetés számára, hogy lehetősége volt közelebbről is megismerni azokat az értékeket, amelyek Kovács Piroskának is köszönhetően olyan sokat jelent annak a közösségnek, amelynek a tanárnő is részese.
– A székely kapu jelképezi a stabilan, hosszú éveken át álló székely házat. Aki egyszer belép egy székely kapun, az mindig vissza akar térni a kapun belülre, mert az hagyományosan áldást kér minden betérőre – ismertette a kapuk értékének fontosságát Antal István.
A Hargita megyei képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a kulturális minisztérium nem képviseltette magát a díjátadón. Ezzel elszalasztották az alkalmat, hogy otthonunkba látogassanak, és jobban megismerjenek minket, megértsék vágyainkat – zárta felszólalását Antal István.
 
Csíkszereda, 2013. március 12.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774