Közel ötmillió lejes megyei tanácsi beruházás Székelyudvarhelyen

( Szavazat)48 megjelenítés
Bemutatták az udvarhelyi inkubátorház tervét helyi vállalkozóknak
„A megyei tanács egyetlen más településen sem vállalt még befektetésben akkora részt, mint Székelyudvarhelyen” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon a megbeszélésen, amelyet a megyei tanács szervezett Székelyudvarhelyen az udvarhelyszéki vállalkozók számára a helyi inkubátorház létrehozásával kapcsolatban.
 
A projekt a Regionális Operatív Program 4.2-es, A helyi és regionális üzleti környezet fejlesztésének támogatása elnevezésű tengelyén nyert támogatást vállalkozói inkubátorház létesítésére. Összköltségvetése 9 233 240 lej, ebből Hargita Megye Tanácsa 4 897 853 lejt biztosít. A tanácselnök a jelen lévő vállalkozóknak hangsúlyozta, hogy összesen három ilyen projekt van az országban, az egyik az udvarhelyi, és az utolsó pillanatban sikerült az Európai Uniótól lehívni a pénzt. „Az inkubátorház lehetőség a városnak és lehetőség a helyi vállalkozóknak” – mondta Borboly Csaba, aki a beruházás környezetvédelmi szempontját is fontosnak nevezte, hiszen tehermentesítik a szennyezett területet.
Birtalan József megyemenedzser a projekt kapcsán a szakmai támogatás szükségességét hangsúlyozta. Szerinte az inkubátorház mindenki számára nyitott intézmény kell legyen, rendezvények befogadására is alkalmas, hogy mindenki magáénak érezhesse.
A projektet a ROP 4.-es prioritástengelyének 4.2-es intézkedése – Szennyezett és használaton kívüli ipari területek rehabilitációja és új tevékenységekre való előkészítése – keretében nyújtották be. A tervezett inkubátorházat a székelyudvarhelyi egykori Növényvédelmi Központ (Rákóczi Ferenc 84. szám) helyén hozzák létre. Az épületben lesz 48 irodahelyiség, közös használatú terek, titkárság, könyvelőség, konferenciaterem, tárgyalóterem, kiállítóterem.
A projekt általános célja Székelyudvarhely és térsége fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődése, illetve az üzleti környezet javítása az üzleti infrastruktúrába való beruházás révén. A kedvezményezettek köre: inkubált vállalkozások, térségi vállalkozások, vállalkozó szellemű fiatalok, munkanélküliek, lakosság. A várt eredmények: életképes vállalkozások, magas hozzáadott értékű ágazatok, innovációk, a munkanélküliség csökkenése, jövedelemnövekedés, környezeti indikátorok.
Csíkszereda, 2011. június 29.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774