( Szavazat)37 megjelenítés A csíkszeredai megyeházán gyűltek össze december 4-én, kedden a Hargita megyei helyi önkormányzatok vezetői, a Hargita Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület közgyűlésén.
Utolsó frissítés: szerda, 2012 december 05
A szervezetnek 66 település és Hargita Megye Tanácsa a tagja, és azért hozták létre, hogy részt vehessenek abban a hulladékgazdálkodási projektben, amely révén több tíz millió eurónyi EU-s finanszírozással Gyergyóremetén épül meg a regionális hulladéktároló. Napirenden szerepelt az egyesület új elnökének megválasztása, Borboly Csaba megyeitanács-elnököt Orbán Béla, az intézmény beruházási igazgatója váltotta. Módosították az egyesület alapító okiratait, amit az tett indokolttá, hogy az idei helyhatósági választások nyomán egyes települések élén változott a polgármester személye. Ezenkívül elfogadták az egyesület szerkezeti felépítését, működési szabályzatát, belső rendszabályát is, megszavazták a projekt megvalósíthatósági tanulmányát, műszaki-gazdasági mutatóit, valamint a projekt kivitelezését és a hulladékgazdálkodási rendszer működését szabályozó társulási szerződést.
A különfélékben arról is határoztak, hogy támogatják a Domus Alapítványt, amely a Hargita megyei intézményi rendszerben nevelkedett személyek foglalkoztatását segíti a németországi Baden-Württemberg tartomány projektje révén, a német partner azonban önrészt szabott feltételként. A Hargita Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület biztosítja ezt az önrészt oly módon, hogy egy szacskálógépet vásárol, és ingyenesen használatba adja a Domus Alapítványnak.
A hulladékgazdálkodási beruházásról szólva Borboly Csaba tanácselnök elöljáróban elmondta a jelen lévő polgármestereknek, hogy a projekt két éven belül megvalósulhat, és reményei szerint most decemberben aláírhatják a finanszírozási szerződést.
– Ezt a projektet centiről centire támadták, még Brüsszelben is feljelentést tettek ellene, de most már lassan túl vagyunk a nehézségeken – közölte a tanácselnök.
Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke szerint az elkövetkező két évben még lehetőség van csiszolni a műszaki dokumentáción és a megvalósíthatósági tanulmányon.
Csíkszereda, 2012. december 4.