Közös sikerek

(0 Szavazat)31 megjelenítés

Kiértékelték a 2010-es esztendőt Hargita Megye Tanácsának munkatársai

A partnerség, az együttműködés fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszeredai megyeházán december 21-én, kedden este tartott év végi kiértékelőn. Az eseményre polgármesterek, illetve a megyei intézmények vezetői voltak hivatalosak, őket Borboly Csaba köszöntője után a megyei tanács, valamint a hozzá tartozó intézmények igazgatói tájékoztatták röviden évi tevékenységükről.

A megyei tanács elnöke előzetes értékelőjében kiemelte, hogy a vidékfejlesztésre lehívott európai uniós pénz Hargita megyében az elmúlt két és fél évben messze az országos átlag fölött volt: míg romániai szinten egy főre 25 euró jutott, addig Hargita megyében 100 euró.

– Mindez azt jelenti, hogy a szakhivatalok, polgármesteri hivatalok nagyon jól végezték munkájukat. Ez a siker közös – jelentette ki Borboly Csaba.

A tanácselnök szerint a betonozás, aszfaltozás mellett szükség van a gazdák és a turizmusban érdekelt vállalkozók összefogására, aminek érdekében sokat dolgozik Hargita Megye Tanácsa.

– Tevékenységünk nemcsak tűzoltást, hanem fejlődést, jövőképet kell jelentsen – mondta Borboly.

Az igazgatók beszámolói után a BDO Románia pénzügyi felmérését mutatták be, amely összehasonlította Hargita megye költségvetését más megyéével (erről bővebben holnap tájékoztatunk – szerk.). Végül a megyei tanács két alelnöke, Petres Sándor és Sófalvi László, majd Birtalan József megyemenedzser szólalt fel, ezt követően pedig az egybegyűltek pezsgővel koccintottak.

A kiértékelő rendezvénnyel párhuzamosan, a meghívott elöljárók, igazgatók feleségeit a megyei tanács karitatív akcióra hívta. A mintegy ötven asszony nagyrészt édességet, gyümölcsöt, társasjátékot, könyvet hozott magával a megyeházára, ahol becsomagolták, majd Csíksomlyóra mentek, ahol a Csató, és Zsurzs családi otthonokban nevelkedő gyerekeknek adták át ajándékukat.

Csíkszereda, 2010. december 21.

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774