Községi utak felújítására kapott pénzt Ditró és Remete

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Két községi út, a DC64 és a DC 98 jelzésű felújítására összesen másfél millió lejt kapott Gyergyóditró és Remete. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a hónap elején kérvényezte a Turisztikai és Regionális Fejlesztési Minisztériumtól, az összeget azóta a megyei tanács megkapta és december 23-án kiutalta a két település önkormányzatának. A döntésben Remete esetében fontos szempont volt a regionális hulladéktároló létesítése, Ditróban pedig szintén rengeteg beruházás valósult meg az utóbbi időben.

– Fontos, hogy a lakosság jó minőségű utakon járjon, attól függetlenül, hogy városon vagy községben él; a vidékieknek ugyanúgy járnak a civilizált életkörülmények, mint a városlakóknak, ráadásul Ditró és Remete nagyközség, ezért a két út felújítása sok embert érint – nyilatkozta a pénzkiutalás kapcsán Borboly Csaba, aki szerint ismételten bebizonyosodott, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén a megyei tanács több forrást képes a térségbe vonzani.

A DC64 jelzésű út esetében egy kilométeres szakasz (Remete–Remetefürdő–vízgyűjtő) felújításáról van szó, a DC98 esetében pedig 1,9 km-es szakaszról Ditró és Remete között.

Csíkszereda, 2010. december 27.

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774