Külföldi vállalkozóknak nem kellene eladni a fát

( Szavazat)32 megjelenítés
Erdőgazdálkodásról és történelemről értekeztek Szárhegyen
Gyergyószárhegyen immár második alkalommal szervezett Székelyföldi Akadémiát Hargita Megye Tanácsa november 15-én, kedden este. Az egybegyűlteket a község polgármestere, Gábor László köszöntötte, kifejezvén köszönetét a megyei tanácsnak, hogy ismét lehetőséget nyújtott a közös kommunikációra, a község vezetőinek, értelmiségének formálására, tájékoztatására, a konzultációra, a problémák és lehetőségek átbeszélésére.
Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Közhasznú Társaságának igazgatója Erdőgazdálkodás és vadkárok címmel tartott előadást. Első nagy problémaként említette a területek visszaszerzését, majd a területek után járó támogatások problémáját fejtette ki, miszerint előfordult, hogy ezeket az összegeket nem mezőgazdasági célokra használták fel. Ugyancsak probléma a fafeldolgozás, a fafeldolgozók kezdeményezésére kezdődtek tárgyalások a közbirtokosságokkal, mivel egyre gyakoribb, hogy a feldolgozatlan, rönk állapotban lévő fát külföldi nagyvállalkozók veszik meg nagyon olcsón, és nagy mennyiségben szállítják el. További kihívás az alternatív energia hasznosítása, valamint az, hogy minden közbirtokosságnak kellene legyen kitermelőrészlege. Mint elhangzott, ennek a helyzetnek a megváltoztatására a közbirtokosság határozatot hozhatna arról, hogy külföldi vállalkozóknak nem adnak el fát. Az igazgató kifejtette, hogy a vadkárok megállapítására és kifizetésére törvénymódosítás szükséges, és túlzottan bürökratikus a rendszer, a kár megállapítása és kifizetése között évek is eltelhetnek.
 
Dr. Hermann Gusztáv Mihály történész, a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa Tudomány és történelem témában tartott előadást az érdeklődőknek. Bemutatta a jászok, kunok, székelyek, a párhuzamos történetek találkozási pontjait, továbbá taglalta a székely eredetkérdést, és bemutatta a székely székeket. A történész mesélt a kunokról, jászokról, szepesi lándzsásokról, a bánsági román kerületekről: a „hét román székről”, Kővár vidékéről, a fogarasi bojárokról és a hajdúkról.
 
 
 
Gyergyószárhegy, 2011. november 15.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774