Kulturális menedzsmentről szóló szakmai találkozót rendeztek

( Szavazat)37 megjelenítés
Városi és vidéki környezetben tevékenykedő szervezetek menedzserei és munkatársai számára szervezett szakmai találkozót a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás október 24-én, szerdán a csíksomlyói Multifunkcionális Központban. A rendezvény partnere Hargita Megye Tanácsa és a PONT Csoport, támogatója pedig az Országos Kulturális Alap.  
 A találkozó célja a kulturális menedzsment területén használt ismeretek bővítése és ötletbörze egy megyei szintű kulturális projektportfólió kidolgozására, amely a kultúra területén érintett megyei intézmények számára útmutatóként szolgál források szervezésére és egy megyei kulturális stratégia alkalmazására.
A szakmai találkozón a kultúra, menedzsment, közkapcsolatok, szervezeti PR és kommunikáció, település- és térségfejlesztés területén jártas szakértők tartottak előadásokat, amelyek célja, hogy szakmai kiegészítőt nyújtsanak a helyi menedzsereknek és kultúra területén, köz- és civil szektorban egyaránt tevékenykedő személyeknek. A partnerek szándéka, hogy a találkozókon az elméleti tudástranszfer mellett olyan gyakorlati tapasztalatcserére is sor kerüljön, illetve a találkozók célcsoportja úgy fogalmazza meg strukturált formában ötleteit és igényeit, hogy ez a projektet követően használható legyen a különböző közpolitikai döntések, kulturális forrásszervezési tevékenység, valamint megyei szintű kulturális stratégiák alkalmazása terén.
– A 2007–2013-as európai uniós tervezési-költségvetési időszak vége felé járunk, és kezdődik egy új, amely a 2014–2020 közötti időszakra terjed ki. Megyei szinten több területen is történik tervezési munka – gazdaság, turizmus, ifjúság – annak érdekében, hogy a megye és a különböző szereplői nyertesei lehessenek ennek a periódusnak. A tervezésből a kultúrát sem szabad kihagyni, itt is világosan ki kell alakítanunk a jövőképünket és azt, hogy milyen stratégiai, illetve operatív célokat szeretnénk megvalósítani. A kulturális alap által támogatott projekt erre ad lehetőséget, hisz projektfóliókat, képzést, forrástérképet, stratégiatervet is elkészíthetünk, ami jó kiindulási alap – nyilatkozta Gászpor István, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója.
– A képzés azért volt sajátos jellegű, mert a kulturális szektor helyi és regionális fejlesztésben betöltött szerepkörét vizsgálta. Gyakorlati kérdések, ötletek merültek fel, amelyek fokozatosan beépíthetők a 2014–2020-as fejlesztési tevékenységekbe, folyamatokba. A menedzsment, partnerség, ágazatközi együttműködés kérdése került terítékre, amelyek révén a kulturális szektor szereplője lehet az inkluzív, innovatív fejlődési folyamatoknak – mondta el Farkas András, a a PONT Csoport vezetője.
 
Csíkszereda, 2012. október 24.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774