( Szavazat)167 megjelenítés Hangulatos és eseménydús – ezzel a két szóval lehetne leginkább jellemezni az idei madéfalvi közös falumajálist, amelyen közel négyszáz személy vett részt. A település határában található majálisozóhelyen sok program várta a résztvevőket, amelyek által a szervezők igyekeztek megszólítani gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Utolsó frissítés: hétfő, 2013 május 06
A falumajális legkiemelkedőbb eseménye az újonnan elkészült menedékház felszentelése volt, amelyen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos. Az európai uniós forrásból készült menedékház felépítéséről Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere számolt be, ugyanakkor köszöntötte az édesanyákat, és kiemelte, hogy ez az épület a jövő generációjának épült, amely akkor tudja rendeltetését igazán betölteni, ha Madéfalván gyereket vállaló és áldozatra kész édesanyák laknak. Az itt kialakított helyszín ad teret a gyerek- és ifjúsági rendezvényeknek, táboroknak.
A megyei tanács elnöke megdicsérte a község vezetőit, akik fáradságot nem ismerve építik, gyarapítják Madéfalvát, amely így egyre vonzóbbá válik akár a városról falura kiköltöző családok számára is.
A felszólalások után Bartalus Zoltán plébános felszentelte az épületet, majd áldást kért az oda betérőkre.
Madéfalva, 2013. május 6.