( Szavazat)135 megjelenítés Öt napig diabetikusok, sebészek, nőgyógyászok, radiológusok, belgyógyászok és kardiológusok végeznek szűrővizsgálatot Gyergyócsomafalván.
A Kecskemétről érkezett 11 orvos naponta 120 beteget vizsgál öt napon át – április 26–30. között – Gyergyócsomafalván, hangzott el a csomafalvi kultúrotthonban április 28-án tartott sajtótájékoztatón, amelyen a magyarországi orvosokon kívül Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is jelen volt. Márton László Szilárd polgármester köszönetét fejezte ki a két önkormányzati vezetőnek, hogy a megye számos települése közül Gyergyócsomafalva lakosainak adták meg a lehetőséget egészségi állapotuk felmérésére.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2010 április 29
Borboly Csaba elmondta, hogy Csomafalva immár a sokadik olyan település, ahol magyarországi orvosok végeznek szűrővizsgálatokat, aminek az egészségmegőrzésben és a megelőzésben nagyon fontos szerepe van.
„A csomafalviaknak szerencséjük van, hogy közel van a kiváló gyergyószentmiklósi kórház, ugyanis a szűrőprogramnak köszönhetően a rászorulók ott már a kész diagnózissal jelentkezhetnek az esetleges kezelésekre – mondta a tanácselnök, hozzátéve: – Bízom benne, hogy az itt jelen lévő orvosok visszajáró vendégeink lesznek, és ezt nemcsak az itt kifejtett munkájuk iránti hála mondatja velem, hanem a magyar–magyar kapcsolatokba vetett hitem is. Remélem, a hét végéig tartó szűrővizsgálaton minél többen részt vesznek.” Borboly Csaba ugyanakkor köszönetet mondott a magyarországi orvoscsapatnak és kiemelten az önkormányzat támogatásának, amely a szűrővizsgálat anyagi fedezetét biztosította.
Bányai Gábor elnök örömét fejezte ki, hogy már negyedszerre sikerült megszervezni a Magyarország egyik legjobb kórházának orvosai által végzett szűrővizsgálatot Hargita megye különböző településein, hiszen számos szállal kötődik Erdélyhez, és Magyarország legnagyobb megyéjének vezetőjeként felelősséget érez, hogy a rendelkezésére álló eszközöket kihasználva támogatni tudja, és ezt nem fellengzős szavakkal, hanem tettekkel szeretné elérni. „A kilencvenes években több mint háromezer orvos telepedett ki Erdélyből Magyarországra, amely nélkül összeomlott volna a magyar egészségügy. Ezt szeretnénk némileg viszonozni ezzel a kezdeményezéssel” – mondta Bányai.
Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatója bemutatta az egészségügyi felmérési programot, amelyet negyedik alkalommal tartanak megyénkben (2007-ben Kobátfalván, 2008-ban Székelyvarságon, 2009-ben Oroszhegyen végeztek szűrővizsgálatokat). Az orvoscsapat munkáját egy teljes laborfelszerelés segíti, így naponta mintegy 120 lakost tudnak megvizsgálni.
Mócza György, Bács-Kiskun megye önkormányzatának főorvosa elmondta, örömmel jönnek Székelyföldre, mindig nagy élmény az orvosok számára az itt tapasztalt vendégszeretet és lelkesedés. Közölte, a térségben a leggyakrabban a szív- és érrendszeri megbetegedések fordulnak elő, akárcsak Magyarországon, de találtak bel- és nőgyógyászati rendellenességeket is, és sajnos néhány rosszindulatúnak tűnő elváltozást. Mócza szerint, ha csak a kirívó eseteket sikerül diagnosztizálni és gyógyítani, máris sikeresnek értékelhetik az akciót.
Borboly Csaba a község és az egész megye köszönetét fejezte ki azzal, hogy egy székely zászlót, egy székely inget, valamint egy mellényt ajándékozott Bányai Gábor elnöknek.
Csíkszereda, 2010. április 28.
A Gyergyócsomafalván szűrővizsgálatokat végző orvosok névsora:
Mócza György főorvos (aneszteziológus, intenzív terápia)
Cserényi László főorvos (általános sebész, érsebész)
Nagy András főorvos (belgyógyász, kardiológus)
Szelei Béla főorvos (radiológus)
Borda Ferenc főorvos (belgyógyász, diabetológus)
Oroján Iván főorvos (bőrgyógyász)
Kovalcsik István főorvos (gyerekgyógyász)
Pongrácz József főorvos (gyerekgyógyász)
Kazacsay László főorvos (nőgyógyász)
Szűcs Enikő szakorvos (radiológus)
Naszódi Péter (belgyógyász)