( Szavazat)39 megjelenítés – Ez a díj nem egy embernek szól, ez Máréfalva, Székelyföld sikere is – jelentette ki Kovács Piroska, a máréfalvi KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapítója, akit a székely kapuk megmentéséért végzett munkájáért Európa Nostra Díjjal tüntetett ki az Európai Bizottság, „Kiemelkedő hozzájárulás” kategóriában, Hargita Megye Tanácsa felterjesztése nyomán. A március 22-én Máréfalván tartott sajtótájékoztatón Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta: Kovács Piroska sikere az egész Kárpát-medencei magyarság sikere, a székelyföldi erőfeszítések elismerése.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2012 március 22
– Tavaly Hargita, Kovászna és Maros megye Orbán Balázs-díjjal tüntette ki Kovács Piroska nénit, de úgy gondoltuk, példaértékű munkája ennél nagyobb kitüntetést is megérdemel, hiszen elindított egy székelyföldi mozgalmat, rávezetve a lakosságot arra, hogy a székely kapu nem lebontani való régi szerkezet, hanem érték, melyet óvni kell – hangsúlyozta a tanácselnök, megköszönve P. Buzogány Árpád történész és a megyei tanács, illetve annak alintézménye, a műemlékvédelmi közszolgálat csapatának munkáját, akik előkészítették a felterjesztési dokumentációt a díjra. Borboly Csaba azt is közölte, hogy kíváncsian várják a június elseji lisszaboni díjátadót, a napokban kihirdetett 28 nyertes közül ugyanis hatot jelölnek a fődíjra.
A felterjesztés P. Buzogány Árpád történész munkáján alapult, ezenkívül ajánlólevelet írt Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, valamint Kovács József, a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet vezetője.
P. Buzogány Árpád így ír Kovács Piroskáról:
„Kovács Piroska nyugalmazott tanár, népművelő, néprajzi gyűjtő, helyismerettel, történelemmel, néprajzzal kapcsolatos gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményét több önálló kiadványban jelentette meg. A székely kapuk udvarhelyszéki kataszterét összeállította, a régi kapuk megmentését, helyreállítását szorgalmazta és ennek hatására megyei program indult be. Tájházat alapított szülőfalujában, annak folyamatos programjai elsősorban az értékmentést szolgálják, illetve a fiatalokat megismertetik a hagyományos mesterségekkel (pl. kapufaragás). Sokoldalú munkásságát több helyi, megyei és romániai díjjal ismerték el.
Pedagógusként szülőfaluja iskolatörténetét készítette el, településével kapcsolatos adatgyűjtéseit terjedelmes kiadványban tette közzé. Szülőfaluja, Máréfalva faragott és festett székely kapuiról híres. Kovács Piroska már a hetvenes években, a Ceauşescu diktatúrájában elkezdte gyűjteni, lerajzolni a faragott nagy kapuk mintakincsét, majd pedig a települése más tárgyi emlékeit – ez szolgált alapul a később létrehozott tájháznak, ahol tematikus kiállításokat szervezett.
A Máréfalván alapított Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület vezetőjeként szakmai rendezvényt kezdeményezett (Székely kapuk napja), és településükön több kaput műemléknek nyilvánítottak. A régi kapuk karbantartása, feljavítása azt eredményezte, hogy Máréfalva továbbra is Erdély egyik olyan települése, ahol a nagyméretű, szépen faragott kapuk meghatározzák a településképet.”
Az Európai Bizottság és az Europa Nostra kedden hirdette ki az Európai Unió 2012-es kulturális örökségvédelmi díjának / Europa Nostra Díjának nyerteseit. A díjakat június elsején nyújtják át a lisszaboni Jerónimos kolostorban szervezett ünnepségen Androulla Vassiliou oktatási, kulturális, többnyelvűségi és ifjúsági európai biztos, valamint Plácido Domingo világhírű tenor, az Europa Nostra elnöke jelenlétében. Az esemény védnöke Aníbal Cavaco Silva, Portugália elnöke, aki jelenlétével megtiszteli a rendezvényt, ugyanakkor José Manuel Baroso. A 28 nyertest a 31 országból benyújtott 226 projekt alapján választották ki. A díjazás négy kategóriában történik – megőrzés, kutatás, kiemelkedő tevékenységek, oktatás, képzés és tudatosítás. Minden kategória esetében egy elismert, független szakértőkből álló bírálóbizottság ült össze egész Európából, és minden nyertes egy plakettet vagy egy trófeát kap. A „nagydíj” hat nyertese ezenkívül 10 ezer euró értékű juttatásban részesül.
Csíkszereda, 2012. március 22.