Más piacokra nem jár a fogyasztóvédelem

( Szavazat)94 megjelenítés
Ellátogatott a brassói Astra és a marosvásárhelyi Cuza Vodă piacra a Hargita Stúdió stábja, ahol arról érdeklődött, hogy milyen időközönként látogatják az árusokat az ellenőrök, illetve melyek azok az észrevételek, amelyekért büntetnek.  
 A filmen (megtekinthető a hargitatv.ro honlapon – a rövidebb változat itt, a hosszabb itt) jól látható, hogy az említett két piacon hasonló körülmények között kínálják portékáikat a termelők, mint a havonta Csíkszeredában megrendezett Hagyományos és Helyi Termékek Vásárán.
Mint ismeretes, szombaton, február 16-án, a legutóbbi csíkszeredai vásár alkalmával tévéstábok kíséretében érkeztek ellenőrzésre a brassói és az országos fogyasztóvédelmi hivatal munkatársai. Az ellenőrök gorombán beszéltek a magyar eladókkal, sajátos módszerekkel próbálták megfélemlíteni őket, igazolja a felvétel és az árusok beszámolója is. A kisfilmen látható, hogy az ellenőr, miután felszólítja az egyik eladót, hogy beszéljen románul, azzal vádolja, hogy hazudik a kérdésére válaszolva. A fogyasztóvédelmisek felkérték az árusokat, hogy pakoljanak és távozzanak a helyszínről, ha nem beszélnek románul, továbbá kifogásolták, hogy nem használnak bevizsgált mérlegeket, a befőtteken levő címkéken nincs feltüntetve a termékek szavatossági ideje, műanyag palackokban árulják a tejtermékeket, számolnak be a termelők.
A brassói Astra piacon, ahol hasonló körülmények között kínálják a saját termékeket, az eladók meglepődve válaszolnak a feltett kérdésre, hiszen mint mondják, oda nem jár ellenőr, soha nem büntettek a címke hiánya vagy hasonló észrevételek miatt. Itt is PET-palackban árusítják a tejtermékeket, ömlesztve tárolják a savanyúságokat, nincsenek felcímkézve a saját készítésű termékek. Csupán egy magyar eladó mondja, hogy szokták ellenőrizni a hústermékek tárolását.
A marosvásárhelyi Cuza Vodă piacot sem látogatják a fogyasztóvédelem munkatársai, soha nem címkézték a saját termékeket az eladók, de ebből még senkinek nem származott baja. Az egyik árus elmondja: a termelési lapot kell felmutatniuk. Ez ugyanígy követelmény a csíkszeredai vásárban is.
A rövid filmet levetítették Hargita Megye Tanácsának február 21-i soros ülésén. A tanácstagok egyöntetű véleménye az volt, hogy ki kell állni a helyi termelők mellett, ahogyan tette azt Borboly Csaba megyeitanács-elnök a szombati akció kapcsán, továbbá a szakembereknek is különbséget kell tenniük a szabad piac – mint amilyen a Hagyományos és Helyi Termékek Vására – és a nagykereskedelmi egységek között, hiszen nem ugyanazok a jogszabályok érvényesek.
 
Csíkszereda, 2013. február 22.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774