( Szavazat)36 megjelenítés
Sikertelen volt a versenykiírás a felszámolás alatt álló Autotransport Rt. tizenegy megszűnő járatának további működtetésére. Hargita Megye Tanácsa hivatalos átiratban fordult a csődeljárást végző céghez, hogy halasztást kapjon a járatok megszűnésének határidejét illetően.
Utolsó frissítés: kedd, 2010 november 16
A tizenegy megszűnő buszjárat átvételéért egyetlen Hargita megyei tömegközlekedési vállalat sem nyújtott be közbeszerzési dokumentációt, holott eleget tudtak volna tenni a feltételeknek. Mindössze egy Maros megyei szállítási cég jelentkezett a távközlési minisztériumhoz, amelynek hatáskörébe tartozik a közbeszerzési verseny lebonyolítása. Sajnos a Bálint Trans szállítási vállalat nem felelt meg az elvárásoknak, így újabb kiírásra lesz szükség, amelynek eredménye várhatóan december 4-én kerül nyilvánosságra. Ezért Hargita Megye Tanácsa átiratban kérte a járatok december elseji megszűnésének halasztását, így az utasszállítás egész decemberben biztosítva lesz, az utasokra való tekintettel.
– Úgy állítottuk össze a versenykiírás kritériumrendszerét, hogy egységesen lehessen pályázni az összes járatra. El akartuk kerülni, hogy a jobb útvonalak elkeljenek, és a kevésbé kifizetődőkre december elseje után már ne akadjon működtető. Az volt az elképzelés, hogy a nyertes cég majd mindent visz – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
A megyében működő személyszállító cégek nem találták méltányosnak a közbeszerzési eljárás feltételeit, és a kritériumok módosítását várták el a kiírótól, de Hargita Megye Tanácsa nem hajlandó lemondani az utasszám szempontjából kevésbé rentábilis útvonalak működtetéséről, hiszen az visszalépést jelentene az elszigetelt települések várossal való összeköttetésében, az utóbbi két évben történt fejlődést tekintve.
A Hargita megyei személyszállítási vállalatok érthetetlen távolmaradása ellenére a megyei tanács újra közzétette a versenyfeltételeket a távközlési minisztérium elektronikus közbeszerzési oldalán. Ezúttal azonban a 11 járatot négy csoportba sorolta, hogy közbeszerzési szempontból azonos pontértékük legyen, azaz működtetés szempontjából egyaránt tartalmazzanak rentábilis és kevésbé rentábilis járatokat.
– A megye lakossága gazdaságossági mutatóktól függetlenül el kell jusson A-ból B-be, ezért tetszik, nem tetszik a szállítócégeknek, azon igyekszünk, hogy egyetlen Hargita megyei lakosnak se okozzon gondot az ingázás, a vásárlás, az orvosi látogatás vagy az ügyintézés – mondta Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2010. november 16.