( Szavazat)57 megjelenítés Bővült idén a rászorulóknak kiosztandó uniós élelmiszersegély skálája. A 2009. évi 600-as számú kormányhatározat értelmében az Európai Unió részéről kiosztott élelmiszersegély 2012-ben a búzaliszt, puliszkaliszt, száraztészta, rizs, tejpor, cukor, keksz és étolaj mellett babbal, zöldborsó konzervvel, paradicsom konzervvel, valamint sűrített paradicsom konzervvel egészült ki. A Hargita megyei rakomány első szállítmány augusztus 30-án érkezett meg a megyeközpontba.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2012 augusztus 30
31 915 Hargita megyei lakos jogosult az 1 millió euró értékű segélyre, amelynek első szállítmánya augusztus 30-án érkezett meg a Hargita Megye Tanácsa által bérelt raktárba. A 22 tonna rizsből álló rakományt Borboly Csaba megyeitanács-elnök fogadta, majd a sajtó képviselőinek beszámolt a részletekről, illetve a szétosztás mikéntjéről.
– Az idén az eddigi legnagyobb összegre osztanak élelmiszereket, és a termékek listája is a leghosszabb, annak ellenére, hogy nagy horderejű kezdeményezésről van szó, hiszen nemcsak Romániában osztanak élelmiszereket. Remélem, hogy ezekre a listákra, amelyeket a Hargita Megyei Munkaerő Elhelyező Központ, illetve a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatóság állított össze, valóban a rászorulók kerültek fel. A tavalyi visszajelzésekből kiindulva, miszerint nem jogosult személyek is részesedtek a segélyből, idén különösen odafigyeltünk arra, hogy csakis a jogosult személyekhez jusson el a segítség. A megyei tanács részéről az élelmiszer szállítását, raktározását és a településekre való elszállítását vállaltuk fel, remélve, hogy karácsonyig eljutnak mindenkihez, tekintettel arra, hogy némely község 14 településből áll, ráadásul ezek az élelmiszerek nem egyszerre érkeznek meg – mondta Borboly Csaba.
A mai rizsszállítmányt mintegy 250 tonna rizs (8kg/fő), 564 tonna kenyérliszt (17kg/fő), 139 tonna cukor (4kg/fő), 58 tonna bab (1kg/fő), 267 tonna étolaj (8liter/fő), 41,2 tonna száraztészta (1,2kg/fő), 22 tonna keksz (0,6kg/fő), 68,7 tonna zöldborsó konzerv (1,6kg/fő), valamint 48 tonna sűrített paradicsomkonzerv (0,8kg/fő) és 62,3 tonna paradicsomkonzerv (1,6kg/fő) követi szeptember folyamán.
Borboly Csaba szavaiból kiderült, hogy egyszerre tervezték a segélyek kiosztását, azonban a kukoricaliszt késik, mert a közbeszerzési eljárás csak most kezdődik el. Ha nagyon elhúzódik, akkor nem várnak, hanem elkezdik a meglévő élelmiszerek szétosztását, amelyre Hargita megyében élő, munkanélküli-segélyben részesülő, illetve a garantált minimálbérre jogosult személyek, a 400 lejnél kevesebb nyugdíjú idősek, illetve a nem intézményesített, fogyatékkal élő személyek jogosultak.
Csíkszereda, 2012. augusztus 30.