Megnyílt a Székelyföldi Képviseleti Iroda Brüsszelben

( Szavazat)34 megjelenítés
Június elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. 
 Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja működtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetőségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elősegítve a térség fejlődését. Az iroda működése egyelőre időszakos lesz, mivel Románia nem tartozik a Schengen-övezethez, és ez alapján a román állampolgárok egy fél évben legtöbb kilencven napot tölthetnek ott munkajogi kötelékek nélkül. Így a két legforgalmasabb időszakban fog működni a képviselet: április elejétől június végéig, valamint szeptember közepétől december közepéig.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese köszöntőjében elmondta: „A székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a 21. században”. Szerinte a székely értékek egyetemes emberi és magyar értékek, amelyeket helyes megmutatni a nagyvilágnak. A miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta: ami a székelyeknek a javára válik, az Romániának is hasznos.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: „Úgy gondoljuk, hogy a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon." A tanácselnök kitért arra is, hogy 2009. november-decemberében Hargita Megye Tanácsának egy kolléganője képviselte az intézményt Brüsszelben, azzal a céllal, hogy felmérje Hargita megye érdekképviseleti és turisztikai, valamint kulturális népszerűsítési lehetőségeit. „Ittlétének konkrét haszna volt, hiszen ennek eredményeként pályázati partnerek lettünk több nagy projektben és azóta együttműködünk Európa több régiójának brüsszeli képviseletével. Ha számokban akarom kifejezni ezt a eredményt, akkor elmondhatom, hogy 2 500 eurót fektetett be a megyei tanács ebbe a két havi képviseletbe, és több mint másfél millió eurót nyert” ­– ismertette a tanácselnök. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint „A néma gyermeknek az anyja se érti a szavát. Hiába vannak csodálatos erdőink, ritka vadállataink, friss és egészséges vizű forrásaink, ha senki nem tud róla. Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal”.

A megnyitót Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székelyföldi Képviseleti Iroda ötletgazdája moderálta.

A képviselet hivatalos megnyitóján Szekeres Attila heraldikus székelyföldi címergyűjteményét állította ki az iroda helyiségében, majd a meghívottak hagyományos székely termékeket kóstolhattak.

Az eseményen jelen volt Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő, Székelyföld képviseletében pedig a tanácselnökök mellett Demeter János és Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnökei, Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Birtalan József, Hargita megyei megyemenedzser és Becze István, Hargita megyei tanácsos.

Brüsszel, 2011. június 1.

 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774