Megnyitották Székelyföld Kerékpáros Körversenyét

( Szavazat)30 megjelenítés
20 csapat 15 országból 136 résztvevővel áll a rajthoz augusztus 9–12. között Csíkszeredában a hatodik alkalommal megszervezett, immár rangos eseménnyé növekedett Székelyföld Kerékpáros Körversenyén. A résztvevő csapatok az augusztus 9-én a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában tartott megnyitó ünnepségen mutatkoztak be.
 
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a megnyitón arra kérte a lakosságot, hogy ne kritikákat fogalmazzanak meg az útlezárásokkal kapcsolatban, hanem menjenek ki az utcára, és bíztassák a versenyzőket.
–\t Néhány éve Novák Károly Eduárdnak köszönhetően elkötelezett hívei lettünk a kerékpársportnak. Az idei év különösen fontos számunkra, hiszen Londonban lassan véget ér az olimpia, és kezdődik a paraolimpia. Remélem, hogy az idei körverseny nemcsak attól válik emlékezetessé, hogy rendkívül nagyszámú csapat és résztvevő volt, hanem attól marad elsősorban emlékezetes az idei év, hogy jól szolgálta Novák Károly Eduárd felkészülését a londoni paraolimpiára – hangsúlyozta a szervezésben kulcsszerepet vállaló polgármester.
Hargita Megye Tanácsa társszervezőként 20 000 lejjel támogatja a kerékpáros körversenyt. A megnyitó ünnepségen Rafain Zoltán megyei tanácsos Borboly Csaba megyei tanácselnök nevében köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, az idei év attól is különleges, hogy a csíksomlyói Szűzanya lábánál mutatkoztak be a versenyzők, akiknek lojális, balesetmentes versenyt és hozzá oxigéndús levegőt kívánt.
Csíkszereda, 2012. augusztus 9.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774