Megszépítették az oroszhegyi csodaforrás környékét és pihenőhelyet alakítottak ki az Urusos-kútnál

( Szavazat)293 megjelenítés
Az Oroszhegytől mintegy három kilométerre levő Urusos-kútnál kiépített pihenőhelyet adták át november 28-án, szerdán. Az ünnepségen Bálint Elemér Imre polgármester örömét fejezte ki, hogy a faluközösség felpártolta a gondolatot, hogy alakítsanak ki megfelelő helyet a kút körül. 
 – Hiszem, hogy ennek a helynek a kultikus szerepe nőni fog a faluból ide vezető út kiépítése által is, valamint annak köszönhetően, hogy belefoglalták a Mária út vonalába – mondta el Oroszhegy község vezetője.
Az ünnepi esemény résztvevői megtapasztalhatták, hogy a falutól a kútig, vagyis a Kápolnamező nevű helyig vezető több kilométeres szakaszon most dolgoznak a döngölt út kialakításán, vagyis hamarosan kisautóval is könnyedén megközelíthetővé válik a kút.
Az Urusos-kút korábban Oroszhegy falu híres búcsújáróhelye volt, a településtől északra elterülő Kápolnamező nevű helyen, melynek közelében a hagyomány szerint csodás gyógyulások történtek. A gyógyító erejű forrást Urusos-kútnak nevezik. Kovács Árpád oroszhegyi önkormányzati képviselő, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művészettörténésze az ünnepségen elmondta, az Urusos-kút keletkezését az oroszhegyiek Szent László királlyal hozzák kapcsolatba, aki ezen a tájon vonult csapatával, és Istenhez imádkozott fekélyes katonái gyógyulásáért, majd beleszúrta kardját a földbe, ami nyomán forrás fakadt. A csodás hatású víz különféle sebek gyógyítására alkalmas, ezért az ide összesereglett zarándokok igyekeztek megmosni beteg testrészüket. Valószínűleg ezek a gyógyulások és csodás jelenségek hívták életre még a középkor folyamán azt az „erdei” kápolnát, ahová minden évben áldozócsütörtökön az oroszhegyiek és a környékbeliek elzarándokoltak. A búcsújáró kápolnát a gyakori verekedések és „botránkoztató dolgok” miatt 1783-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök leromboltatta. Oroszhegyen a tiltás ellenére a hagyomány nem merült teljesen feledésbe, még a 20. században is kereszttel, lobogóval vonultak ki az oroszhegyiek áldozócsütörtök kora reggelén a gyógyító kúthoz, illetve a kápolna romjaihoz.
A 91 éves oroszhegyi Vass Áron a kút mellett állva emlékezett vissza arra, hogy régen milyen élet is volt a mezőnek ezen a csodás részén. Áron bácsi azt is elmondta, a második világháborút követően, amikor hazajöttek a fogságból, ő is ott volt a kápolna helyét jelző keresztfa állításánál, majd elérzékenyülve mesélte el, hogy reggel korán ott kellett lenni, hiszen úgy tartották, hogy el kell kapják a nap első sugarát, mert csak akkor volt igazán hatásos a forrás vize.
A pihenőhely létesítését kezdeményező Oroszhegyi Nárcisz Vendéglátók Egyesülete részéről Hajdó Mónika ismertette, hogy a mintegy 7300 lejes pihenőhely-kialakítási munkálat Hargita Megye Tanácsának és Oroszhegy Község Polgármesteri Hivatalának a segítségével történt meg – a megyei tanács ötezer lejjel járult hozzá a tervek megvalósításához. Az egyesület képviselői az ünnepségen bemutatták a megyei tanács népviseleti pályázati programján elnyert támogatásból beszerzett szekely ruhákat is. Hajdó Mónika elmondta, a ruhák 3750 lejbe kerültek, amely összegből 3000 lejt tett ki a Hargita Megye Tanácsától kapott támogatás, a fennmaradó részt a helyi polgármesteri hivatal finanszírozta.
A pihenőhelyavatón Tókos Pál, a megyei tanács székelyudvarhelyi területi irodájának munkatársa elmondta, hogy a megyei tanács felkarol minden olyan helyi kezdeményezést, amelynek közösségerősítő szerepe van, és amely korszerű csomagolásban átörökíti a hagyományokat. Az oroszhegyi kezdeményezés is ilyen támogatandó értékteremtés, ez is mutatja, hogy ez a közösség életképes, van jövője, hangzott el.
A megújult csodakútra kíváncsi volt Verestóy Attila szenátor is, aki arra kérte a rövid ünnepélyen jelenlévőket, hogy adják hírül mindenkinek: jönni kell, vinni kell a gyógyító vízből.
– Egyik olyan pontján állunk Székelyföldnek, melybe bele van írva: ezer éve itt vagyunk – tudatta a szenátor.
 
Székelyudvarhely, 2012. november 29.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774