Megújul a megyei sürgősségi kórház

( Szavazat)33 megjelenítés
Gyergyóditróban ülésezett Hargita Megye Tanácsa
 
A gyergyóditrói Idősek Otthonában tartották Hargita Megye Tanácsa soros havi ülését július 1-jén. A délutáni órákban kezdődő kihelyezett ülés közel félszáz napirendi pontot tartalmazott. „Szükség van a kihelyezett tanácsülésekre, hogy a napirendi pontok megvitatásán túl a megyeszékhelytől távol élők problémáit is meghallgathassuk” – mondta köszöntőbeszédében Borboly Csaba tanácselnök.
 
Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere az általa vezetett településről tartott rövid történelmi ismertetőt, továbbá az elmúlt négy-öt év beruházásait ismertette a megyei elöljárókkal. A heves vitákban is bővelkedő ülésen többek között a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Korház bővítéséről és felújításáról fogadtak el határozattervezetet, melynek értelmében bővítik a sürgősségi egység földszinti és emeleti, valamint újszülöttosztályát, ugyanakkor felújítják a sürgősségi egységet, a nőgyógyászatot-szülészetet, az újszülöttosztályt, valamint a gasztroenterológiai és urológiai osztályokat. Egy másik döntés nyomán kötelezik az autóbusz-társaságokat arra, hogy közérdekű információikat, a román mellett, magyar nyelven is közzétegyék.
A testület megszavazta azt a határozattervezetet is, amely a tölgyesi kórház vízrendszerének felújítását és a 11-es számú pavilon bővítését irányozta elő.
„A mai tanácsülés fő témaköre az egészségügy volt, kiemelt döntéseket hoztunk ezen a téren. Több orvosi rendelő felújításáról tárgyaltunk, például a csíkszeredai Petőfi utcai rendelő feljavításáról fogadtuk el a dokumentációt, illetve a sürgősségi kórházunk bővítésére és ezen belül négy osztályt: a szülészetet, a gasztroenterológiát, a sürgősséget és az urológiai osztályt újítjuk fel, illetve bővítjük az egész épületet. Ugyanakkor a tölgyesi kórház ügyében is fejlesztési beruházásokat hagytunk jóvá. Fontosnak tarjuk, hogy megyénkben a tömegközlekedésben, legalább az autóbuszok tekintetében, kétnyelvű feliratok legyenek, erről is döntés született ma. Továbbá uniós pályázatokat nyertünk a műemlékek népszerűsítésére, illetve a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra, ezért ezeket is belefoglaltuk a költségvetésünkbe – összegezte a tanácsülésen született döntéseket Borboly Csaba. – Azt gondolom, hogy a mai közel félszáz napirendi pont, amiről Ditróban döntöttünk, mind a megye előmenetelét és fejlődését segíti, és reméljük, hogy a mai határozatok következtében számos területen sikerül majd kezelni a problémás helyzeteket.”
 
Csíkszereda, 2011. július 2.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774