( Szavazat)30 megjelenítés Mától beindulhat a fűtés két balánbányai óvodában, miután Borboly Csaba megyeitanács-elnök rendelettel 15 ezer lejt utalt ki Hargita Megye Tanácsának tartalékalapjából Balánbánya önkormányzata számára.
Utolsó frissítés: szerda, 2010 október 06
A városnak a gázszolgáltatóval szemben felgyűlt adóssága miatt ugyanis a helyi tanács nem tudta biztosítani az intézmények fűtését. Borboly Csaba október 5-én levélben értesítette a szolgáltatót a pénzutalásról, és kérte, hogy október 6-ától ismét szolgáltassanak gázt a balánbányai közintézményeknek.
A megyei önkormányzat elnöke sajnálatát fejezte ki a városban kialakult helyzet miatt.
„Különösen az óvodások helyzete volt aggasztó, hiszen ők nem hibásak azért, hogy ide jutott a város – nyilatkozta Borboly Csaba. – Ferencz S. Alpár főtanfelügyelővel és Ladányi László Zsolt prefektussal együttműködve kerestük a megoldást a problémára, hiszen a megye minden egyes lakosa fontos számunkra. A megyei önkormányzat ezzel az összeggel tudott segíteni, így a gyerekek most már nyugodtan mehetnek óvodába, lesz fűtés.”