( Szavazat)32 megjelenítés Terepszemlét tartott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Ladányi László Zsolt prefektussal együtt augusztus elsején Csíkszentmihályon, ahol a hétvégén árvíz okozott károkat.
Utolsó frissítés: kedd, 2011 augusztus 02
A tanácselnök a helyszínen Kósa Péter polgármesterrel egyeztetett, és számba vették, mi okozhatta az áradást: a sáncok takarítatlansága, az utóbbi időszakban gyakorivá vált erős felhőszakadások és a sekély patakmedrek. Lehetséges megoldásként a polgármester kis vízgyűjtő gátak kialakítását említette meg, amelyekből fokozatosan engednék ki a hirtelen felgyűlt vizet.
– A helyi tanács már fel is térképezte, hol lehetséges ezek kialakítása, és az ehhez szükséges föld biztosítva van – számolt be a községvezető.
További megoldás lehet, Borboly Csaba szerint, az a hatmillió lej értékű, a környezetvédelmi minisztérium által finanszírozott munkálat, amelyről 2010-ben Borbély László, RMDSZ-es környezetvédelmi miniszterrel sikerült egyeztetni Hargita megyei látogatásakor Csíkszentmihály községet is érintő Rákos patak szabályzására szánt pénzek tekintetében is.
– A minisztériumi támogatásból megvalósítandó munkálatok előre láthatólag augusztusban kezdődnek, ha óvás, fellebezés nem lesz. Nagyrészt patakszabályozásból, mederkotrásból, illetve támfalak építéséből fognak állni. Elsősorban a forró pontokon fognak a munkálatok során beavatkozni, de a munkálatok elkezdése előtt, egy erre a célra összehívottt falufórumon mindenképpen kikérik a lakosság véleményét is a tervekről – biztosította Borboly Csaba az érdeklődő lakosokat. Ugyanakkor felhívta figyelmüket arra, hogy helyenként a mederszabályozás hatékonysága érdekében egy-két méterrel beljebb kell vigyék kertjeiket, de mindez az érdekükben fog történni, ezért megkérte a lakosokat, hogy értelmetlen gáncsoskodással ne veszélyeztessék a községet és lakostársaikat.
Amint azt a hétvégén Borboly Csaba bejelentette, Hargita Megye Tanácsa ötezer lejes gyorssegélyt utal ki Csíkszentmihály számára az árvízkárok elhárításán dolgozó gépek üzemanyagának fedezésére. A terepszemlét követően Ladányi László Zsolt azt nyilatkozta, hogy a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szintén kiutal ötezer lejt a községnek.