Munkálatok helyett óvások

( Szavazat)37 megjelenítés
Óvások akadályozzák és odázzák el a 2012. évi felújítási munkálatok megkezdését a megyei utakon. Hargita Megye Tanácsa már két óvási procedúrán van túl. Mindkét esetben a közigazgatási intézmény javára döntöttek.
Annak ellenére, hogy a megyei tanács elnöke korábban a sajtó útján is próbálta jobb belátásra bírni a kivitelező cégek vezetőit, nem akar csillapodni az a jelenség, hogy a vesztes cégek óvást nyújtanak be a megyei utak felújítására Hargita Megye Tanácsa által kiírt közbeszerzési eljárások után. Hiába kezdi el idejében a megyei tanács a közbeszerzési eljárások lebonyolítását, a vesztes cégek folyamatosan, gyakran ok nélkül, megkérdőjelezik az eljárás törvényességét és ugyanolyan gyakran a megyei tanács döntését, amely alapján kizárják őket a versenyből.
 
– Joguk van az óváshoz, a törvény értelmében élhetnek is vele. Értetlenül állok azonban az olyan esetek előtt, amikor a vállalat a dokumentációk elbírálása alapján felállított sorrend negyedik pozíciójából óv, és ez csak egy munkálat a sok közül. Továbbra is pályázhat a többi kiírásra, és levonva a következtetéseket jobb ajánlattal állhatna elő. De nem ezt teszik, hanem mindenáron élnek az óvás lehetőségével, azaz visszaélnek a törvény adta lehetőséggel, hiszen tudják, hogy nem jogosan teszik. Az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa döntéseivel helyre teszi a dolgokat, azonban a rossz már megtörtént. Rosszat tettek a megyei tanácsnak, rosszat tettek a lakosságnak, és keresztbe tesznek a konkurens cégnek, amely nem kezdheti el a munkálatokat, pedig méltán nyerte el a kivitelezés jogát – mondta Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
Az óvás elbírálásának idejére leáll a közbeszerzési folyamat, így akár két hónappal is késhet a munkálatok megkezdése, két hónappal tovább kell a lakosságnak rossz utakon járnia, holott az időjárás már megengedné az utak javítását. Idén már két munkálat akadt el a közbeszerzés szakaszában, a DJ 134 megyei út románandrásfalvi szakaszának megerősítése, illetve a DJ 123 út aszfaltozása. Mindkét eset ugyanannak a cégnek a hibája. A szóban forgó cég a 123-as megyei út esetében az ajánlatok kiértékelése során kialakult negyedik pozíciójából óvott, illetve a DJ 134 megyei út esetében a szabvány által előírt anyagmennyiség felével akarta kivitelezni a munkálatokat, miután azonban a megyei tanács elutasította ajánlatát, ezt a döntést is megóvta. Az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa mindkét esetben Hargita Megye Tanácsa javára döntött. Ennek értelmében a megyei tanács mintegy 66 000 lejt tart vissza a cég által az ajánlattal együtt letett garanciaalapból, de ez az érték messze elmarad a folyamat megszakításával okozott kártól. Minden egyes óvás pluszmunkával jár – közölték az illetékesek.
Csíkszereda, 2012. április 17.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774