Négy perccel hamarabb áll meg a vonat Rugonfalván

(0 Szavazat)40 megjelenítés

Mintegy félezer aláírás összegyűjtésével érték el a rugonfalviak, hogy a vonat közelebb álljon meg a településhez. Május 3-án, negyed ötkor először állt meg a vonat az új állomásnak kijelölt helyen, ahol a kisereglett lakosokkal együtt Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Birtalan József megyemenedzser, Péter Zoltán, Siménfalva község polgármestere, Hajdu Gábor, Pálffy Domokos és Benyovszki Lajos megyei tanácsosok fogadták a szerelvényt.

 Kiss Rozália nyugdíjas tanítónő kezdeményezésére indult az aláírásgyűjtés, és ugyanő fordult a megyei tanácshoz közbenjárásért a vasúti megállónak a faluhoz való közelebb költöztetése érdekében, hiszen a régi megálló megközelítése fél órát vett igénybe.

„A nyugati országokban a tömegközlekedés egyfajta reneszánszát éli. Mindenképpen jó, hogy a rugonfalviak se mondanak le erről a lehetőségről, hanem megoldást keresnek a problémára. Örvendek, hogy bizalommal fordultak hozzánk az emberek, és kifejezték igényüket a megálló közelebbvitelére, ami könnyebbé teszi mindennapjaikat. Hargita Megye Tanácsa kieszközölte a megálló új helyszínre való költöztetéséhez szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat, és május 3-án a rugonfalviak bizalmának eredményeként a megállót jelentő betonelemeket az új helyszínre szállították” – mondta Borboly Csaba.

A mintegy 700 lakosú Rugonfalva egészen 2006-ig Betfalvával osztozott a megállón, de négy évvel ezelőtt a betfalviak önerőből új megállót alakítottak ki. Idén Rugonfalva igénye is teljesült, a vasúti megálló az országút mellé költözött. A költöztetés következtében a menetrend is módosult, hiszen a megálló új helyének függvényében négy perccel hamarabb áll meg a vonat.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774