( Szavazat)36 megjelenítés Magyarország, Dánia, Franciaország, Olaszország és Románia együttműködésével Európai Területi Társulás (ETT) létrehozása körvonalazódott a hétvégén Magyarországon megrendezett találkozón.
Utolsó frissítés: hétfő, 2013 január 14
A kecskeméti megbeszélésen részt vett az egyik romániai partner, Hargita megye képviseletében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki javasolta, hogy a kisfalvak lakói életkörülményeinek javítása érdekében közösen készítsenek pályázatot, ami új munkahelyek létesítését is célozza. A javaslat felkeltette mindenki figyelmét, a partnerek véleménye szerint ez valóban az egyik legfontosabb célkitűzése lehetne a társulásnak, hiszen minden régió fejlesztési törekvéseiben kihívást jelent a falvak életszínvonalának növelése. A találkozó részvevői megegyeztek abban, hogy ez lesz a legfontosabb célkitűzése a leendő ETT-nek, melyben részt vesz Magyarország (Bács-Kiskun Megye Önkormányzata), Dánia (Midtjylland Régió), Franciaország (Vienne megye), Olaszország (Padova megye) és Románia (Fehér és Hargita megye).
Borboly Csaba tanácselnök köszönetét fejezte ki a találkozót megszervező Bács-Kiskun Megye Önkormányzatának, megítélése szerint a vele folytatott együttműködés mondható eddig a legsikeresebbnek, eredményes és baráti alapon működő kapcsolatot sikerült kialakítani a megye közgyűlésével és Bányai Gábor elnökkel. Az elmúlt években számos sikeres közös tevékenység volt, köztük a legeredményesebb a Bács-Kiskun megyei orvosok által kivitelezett egészségfelmérő vizsgálatok Hargita megye elzárt településein. Az évek során számos tapasztalatcserén vettek részt a két megye szakemberei Bács-Kiskun megyével az alábbi témakörökben: Magyarországi európai uniós csatlakozása, vállalkozások, regionális fejlesztés, oktatás, hatékony hulladékgazdálkodás, hargitai képzőművészek tapasztalatcseréje (veránkai alkotótábor), közigazgatás, civil szervezetek (mindkét megyében szervezett civil konferenciákon előadások és tapasztalatok megosztása), sportesemények megszervezése és népszerűsítése (kettesfogathajtó-világbajnokság), kölcsönös turisztikai és hagyományos értékek népszerűsítése.
– A Bács-Kiskun megyével folytatott sikeres testvérmegyei együttműködés alapozta meg azt az ötletet, miszerint az eddig elért eredményekre és a jövőbeni tervekre hivatkozva fontos és hasznos létrehozni az Európai Területi Társulást, amely magasabb szintre emeli az együttműködést, és általa nagyobb terjedelmű, illetve finanszírozású projekteket lehet lebonyolítani – hangsúlyozta Borboly Csaba.
A szóban forgó együttműködési lehetőség az Európai Területi Társuláson keresztül mindegyik partner megyének olyan helyi, regionális, megyei és nemzetközi problémákra ad választ és nyújt megoldási lehetőséget, amelyek minden leendő partnernek gondot okoznak. A jelenlevők abban egyeztek meg a találkozón, hogy a társuláson keresztül a vidékfejlesztésre, helyi termékek népszerűsítésére, értékesítésére, a turizmus fellendítésére, fejlesztésére, az újrahasznosítható energiára, helyi forrásokkal való gazdálkodásra, a kisfalvak megmentésére, lakóinak helyben maradására és életszínvonalának emelésére, nem utolsósorban pedig a kulturális értékek népszerűsítésére fognak összpontosítani, mivel ezeken a területeken érdekeltek leginkább a partnerek. Borboly Csaba kisfalvakkal kapcsolatos javaslatára valamennyien egyetértettek abban, hogy a jövőben közös pályázatok szülessenek ezen a téren.
A találkozónak további fontos napirendi pontja volt, hogy Hargita megye kétoldalú projekteket készítsen a franciaországi Vienne megyével és a dániai központi régióval. A francia Vienne megyével turisztikai téren kezdeményeztek együttműködést a turisztikaicélpont-menedzsment fejlesztése érdekében. A francia partnerek nyitottak voltak a mielőbbi találkozók megszervezésére és a szakmai tudás kölcsönös átadására, mint ahogy arra is, hogy egy Hargita megyei látogatás során megismerjék azokat a tapasztalatokat, amelyekkel Hargita megye rendelkezik a helyi termékek népszerűsítése és értékesítése, illetve a helyi termelők támogatása terén. Vienne megye képviselője kifejtette azt a szándékát is, hogy ebben a témában egy projektet Hargita megyével közösen bonyolítsanak le.
– A leendő dániai partnerekkel szakmai tapasztalatcserét tervezünk, hogy megismerjük Európa legjelentősebb és legeredményesebb szövetkezeti mozgalmát, hiszen mi is támogatunk szövetkezeteket – nyomatékosította Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
Az Európai Területi Társulás új lehetőség az önkormányzatoknak, régióknak és államoknak, hogy határon átnyúló, transznacionális vagy régiók közötti együttműködést hozzanak létre, és így valósítsák meg közös céljaikat. Az ETT az Európai Unió első olyan jogi eszköze, mely jogi személyiséget és keretet nyújt az európai önkormányzatok és régiók együttműködésére, ezáltal pedig az uniós támogatások hatékony felhasználására. A csoportosulás legalább két tagállam szereplőit (helyi önkormányzat, regionális hatóság vagy az állam) fogja közös szervezetbe. A székhely szerinti állam joga alkalmazandó a csoportosulás jogviszonyaira. Az ETT jogi személyiséggel és teljes jogképességgel rendelkezik, önálló jogalanyként léphet fel. A csoportosulásnak saját költségvetése, szervezete és szerződőképessége van, ingó, ingatlan vagyont szerezhet, bíróság előtt eljárhat. A tagok közösen választják meg az igazgatót, illetve hozzák létre a tagok képviselőiből álló közgyűlést.
Csíkszereda, 2013. január 13.