( Szavazat)41 megjelenítés A Csíkszeredai városházán tartotta közgyűlését október 2-án a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség. A fennállásának 15-ik évét ünneplő szövetség konferenciával előadásokkal egybekötött ünnepi közgyűlése Szatmári Ferenc, az RMNSZ – Csíkszeredai elnökének köszöntőbeszédével vette kezdetét. Ezt Antal Attila Csíkszereda alpolgármesterének köszöntője, majd Becze István Hargita megyei tanácsos közvetítette Borboly Csaba megyeitanács-elnök üzenetét az egybegyűlteknek.
Utolsó frissítés: hétfő, 2010 október 04
„Népi kultúránk fennmaradásának talán legnagyobb ellensége a közöny, amellyel egyesek őseink szépérzékének gyümölcseihez, művészetéhez viszonyulnak. Hargita Megye Tanácsa minden rendelkezésére álló eszközt megragad, hogy tudatosítsa a székelyföldi emberekben, hogy egy olyan kincsnek vagyunk, vannak a birtokában, melynek elvesztése önazonosságunk elvesztésével is járhat. Ezért indítottuk el például a Székely kapu programot és a Székely termék márkanév levédését is, amelyet mára már minden hagyományos terméket előállító személy ingyenesen használhat, és melynek odaítélő bizottságában való részvételre Szatmári Ferenc urat is felkértük. Meggyőződésem, hogy csak értékeink felmutatásával lehetünk egyenértékű tagjai az európai közösségnek. Hargita Megye Tanácsa bár szeretne tagként belépni a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségbe és ily módon is segíteni a szövetség működését, sajnos ennek egyelőre jogi akadálya van. Ennek ellenére keressük a lehetőséget, hogy valamilyen módon részt tudjunk venni a szövetség értékmentő munkájában.” – zárta Borboly Csaba megyei tanácselnök üzenetének tolmácsolását a tanácsos.
Pál Miklósné, a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke 50 000 forintnyi anyagi támogatást hozott az általa vezetett intézmény részéről a székely népművészeknek. Az ajándékozás és ünnepi köszöntőbeszédek sorát követően az RMNSZ legmagasabb kitüntetésének átadására a dr. Kós Károly érdemrend átadására került sor, amelyet idén Farkas Irénnek adományozott a szövetség. A konferenciának helyet adó tanácsteremben Szilágyiné Kis Lukács Erzsébet népi iparművész munkásságába nyerhettek betekintést az érdeklődők.