( Szavazat)37 megjelenítés Zöldház programban első, parkosításban is sikeres Hargita megye
Sajtótájékoztatón ismertette Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségének alelnöke az intézmény zöldövezetek létrehozására, illetve felújítására vonatkozó programjának jelenlegi helyzetét és az intézmény egyéb programjait november 26-án Hargita Megye Tanácsának székhelyén. A sajtótájékoztatót követően az alelnök a Hargita megyei polgármesterekkel tanácskozott a megyeházán a kerékpárutak megépítésére vonatkozó, jövő év elejétől a Környezetvédelmi Alapból a polgármesteri hivatalok által is megpályázható program kapcsán.
Utolsó frissítés: kedd, 2010 november 30
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte Lőrincz Csillát a sajtótájékoztatón és a polgármesterekkel folytatott megbeszélésen. „Örvendünk, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően Lőrincz Csilla tölti be Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségének alelnöki tisztségét, hiszen Hargita Megye Tanácsánál kezdte munkáját, és ebből kifolyólag ismeri a Hargita megyei helyzetet, így odafigyel a gondjainkra és ahol lehetősége van, segít. Köszönöm az ő és kollégái munkáját” – mondta Borboly. Hozzátette, a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetősége egyike azon kevés kormányzati intézményeknek, ahonnan jelenleg pénzt lehet hozni a megyébe, és a sikeres zöldház program után a zöldövezetek létrehozására, illetve felújítására vonatkozó program öt újabb Hargita megyei nyertes település lakossága életkörülményeinek javítását teszi lehetővé.
Lőrincz Csilla elmondta, szerencsés helyzetben vannak, hiszen a jelenlegi gazdasági válság idején is több program esetében sikerült is pályázatot kiírniuk. Erre azért volt lehetőségük, mert intézményük nem állami költségvetésből finanszírozott, hanem külön alapot kezel, amelyet a környezetvédelmi adókból és illetékekből áll. A tavalyi évben ezt az alapot az akkori ügyvezetőség nem költötte el, ezért ebben az évben a tavalyi összegekből is gazdálkodhatnak, hiszen az környezetvédelmi alap esetén ezek az összegek átvihetők egyik évről a másikra – magyarázta Lőrincz.
Az alelnök ismertette a zöldövezetek létrehozását, illetve felújítását célzó programjukat, amelyet a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium 2007-ben indított el a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségén keresztül és célja a környezeti tényezők, valamint az életminőség javítása a településeken. Elindítása óta a programon belül több mint 300 pályázatot fogadott el a kormány. Ezek közül 204-et már befejeztek, illetve 161 jelenleg is folyamatban van. Hargita megyéből több pályázat volt, jelenleg öt van folyamatban, és további ötöt hagy jóvá a kormány hamarosan.
A tavalyi pályázati időszakban összesen leadott 1052 projektből 273-at javasolt az ügyvezetőség elfogadásra. Ezeket továbbította Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium felé véleményezésre, illetve kormányhatározat általi elfogadásra. Ezek között öt Hargita megyei település szerepel: Gyergyóremete, Csíkszereda, Csíkkozmás, Borszék és Csíkmadaras.
A finanszírozás értékét tekintve az idei év összege túlszárnyalja az előzőekét, így idén összesen több mint kétszázmillió lejt szánnak erre a programra. Az öt Hargita megyei pályázat összértéke közel négymillió lej. A települések nagyságától függően egy-egy pályázat értéke 500 000 és 1 500 000 lej között van – ismertette Lőrincz Csilla.
Újságírói kérdésre válaszolva az alelnök elmondta, nem annyira bürokratikus a program, mint amennyire hosszadalmas az elbírálási folyamat, amelyet az intézmény alkalmazottainak a munkamennyiséghez viszonyított alacsony száma okoz. Ezért van az, hogy a tavalyi kiírás eredményeit csak az idei év végén tudják kihirdetni.
Lőrincz Csilla röviden ismertette a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségének többi programját is. Idén hirdették meg első alkalommal a zöldház programot. „Igazán büszke vagyok én, mint Hargita megyei, mert a pályázatok számát tekintve Hargita megye első volt az egész országban. Több mint ezer pályázat érkezett be eddig hozzánk a megyéből. Az alkalmazottak alacsony száma miatt ennek a programnak az esetében is lassabban megy az elbírálás, ami miatt az érintettek türelmét kérjük.” – mondta Lőrincz. Eddig több mint 200 pályázatot bíráltak el, és 80 esetében megtörtént már a kifizetés is. Újdonság, hogy ennek a programnak a sikerén felbuzdulva december 15. és január 20. között közintézmények, helyi közigazgatási szervek és egyházak számára hirdetnek meg újabb pályázati időszakot.
Az erdősítési program kapcsán az alelnök kifejtette „Nagy örömünkre idén az erdősítési program esetében bekerülhettek a támogatottak körébe a közbirtokosságok is. Örülünk annak, hogy Hargita megyéből négy pályázat is érkezett a közbirtokosságok részéről, viszont hiányoljuk további pályázók részvételét a kiíráson.” Az alelnök elmondta, az aluljelentkezés okát konzultációk során igyekeznek felmérni, hogy a további kiírások során orvosolni tudják.
A Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségének a kerékpárutak megvalósítását támogató programjának kapcsán Borboly Csaba tanácselnök összehívására a Hargita megyei polgármesterekkel egyeztetett Lőrincz Csilla alelnök. A helyi közigazgatási szervek által megpályázható programot jövő év elején írják ki, és célja a környezet minőségének javítása a kevésbé szennyező, biztonságos közlekedés elősegítésével. A programon keresztül új, egysávos kerékpárutakat hozhatnak létre, illetve egysávos kerékpárutakat alakíthatnak ki járda- és útfelületen a pályázók legfeljebb kétmillió lej értékben. A program még konzultációs fázisban van, ezért a polgármesterek is tehetnek még javaslatokat, ahogyan az ügyvezetőség már a megyei tanács kerékpárutas munkacsoportja is tett javaslatot. Az ülést vezető Becze István megyei tanácsos összefüggő kerékpárutak koncepciójának kidolgozását javasolta a jelenlevőknek. A megbeszélésen jelen volt Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Pál Árpád országgyűlési képviselő is.