( Szavazat)33 megjelenítés Meglepődtek a Csíkszeredába érkező külföldi vállalkozók: olyannal még nem találkoztak, hogy egy közintézmény akkora szerepet vállaljon a helyi kisvállalkozások termékeinek piacra jutásában, mint Hargita Megye Tanácsa.
Utolsó frissítés: szombat, 2013 január 12
Négy országból (Franciaország, Görögország, Olaszország és Románia) tizenhat fiatal érkezett Tusnádfürdőre, hogy részt vegyen a január 9–12. között megrendezett európai uniós Youth in Action találkozón. A partnerországok mindegyikében megrendezett helyszíni találkozok alkalmával a résztvevők felkutatják a helyi sikeres vállalkozókat célzó programokat, így került a látókörükbe a Székely termék program is, amelyről a Hargita megyei négynapos találkozó keretében január 11-én, pénteken Hargita Megye Tanácsának épületében tájékozódtak. Kelemen Gábor, az európai uniós projektek részleg osztályvezetője ismertette Hargita megye sajátosságait, valamint a megyei tanács működését és főbb tevékenységi körét. Előadásában örömének adott hangot, hogy külföldi fiatalok érdeklődnek a megyei tanács kezdeményezése iránt, amely a Székely termékek népszerűsítését célozta meg, ezáltal segítve a helyi gazdákat és kistermelőket. Angol nyelvű vetítettképes előadásában rámutatott a kezdeti elképzelésre, az elmúlt évek megvalósításaira, és kitért a jövőbeni tervekre.
– Negyven termelő mintegy négyszáz terméke kapta meg az ingyenesen igényelhető védjegyet, amelyet kritériumrendszer alapján egy odaítélő bizottság hagy jóvá. Élelmiszer- és kézműves-, iparilag előállított, valamint szellemi termékek egyaránt elnyerték a Székely termék minősítést – emelte ki Kelemen Gábor, aki a hagyományos vásárok fontosságára is felhívta a hallgatóság figyelmét: – E vásárokon túl különféle turisztikai kiállításokon is népszerűsítjük a mozgalmat, ezt a célt szolgálja a
www.szekelytermek.ro honlap is.
A találkozón részt vett Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője is, aki a következő nagy lépésnek a Székely termékek bolthálózatának kiépítését tartja. Elmondása szerint az első üzlet már február hónap folyamán megnyílhat Csíkszeredában, de tervben van Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is hasonló bolt nyitása.
A bemutatót követő kérdések során a résztvevők kiemelték, hogy szinte minden országban van hasonló kezdeményezés, de olyannal még nem találkoztak, hogy egy közintézmény ekkora szerepet vállaljon a helyi kisvállalkozások termékeinek piacra jutásában s a termékek fejlesztéséhez szükséges tudás átadásában, képzések nyújtásával. A vendégek a Székely termék mozgalom legfontosabb értékének nevezték az áruk bio minőségét. Mint elmondták, nagyon oda kell figyelni a minőségre, ezt folyamatosan ellenőrizni kell, és arra is kell vigyázni, hogy a termékellátás folyamatos legyen a fent említett bolthálózatban.
A résztvevők ajándékba kaptak egy háromnyelvű ismertető anyagot a Székely termékekről.
Csíkszereda, 2013. január 11.