( Szavazat)49 megjelenítés Családias légkörben zajlott a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége által május 10-én megszervezett első ökumenikus lelkipásztor-találkozó, amelyet a Hargita megye területén szolgáló keresztyén magyar történelmi egyházak püspöke, főesperesei és esperesei együttműködésével a gyülekezeteikben szolgáló lelkipásztoroknak szólt. Amint azt Antal Zoltán református esperes köszöntőjében elmondta, a találkozó célja a közös út keresése és követése, valamint modellek kidolgozása az egységkeresésben Isten igéjének segítségével.
Utolsó frissítés: péntek, 2012 május 11
Az ökumenikus áhítat és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusának előadása után egyenként bemutatkoztak a főesperességek, esperességek, egyházkörök, így a résztvevők bepilllantást nyerhettek az evangélikus-lutheránus, unitárius, református és katolikus egyház történelmébe, mindennapjaiba, nehézségeibe, örömeibe, amely által lehetőség volt átlátni egymás működését, nehézségeit. A bemutatkozások során mindannyian az együttműködés fontosságára hívták fel a figyelmet, elhangzott, hogy a sorsközösség lelki közösséggé épülhet, és adja a jó Isten, hogy ha meg is kell szenvednünk a kisebbségi sorsközösséget, az lelki közösséggé kovácsolja a székely népet.
Antal Zoltán „tiszteletbeli paptárs”-ként köszöntötte Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, aki elmondta, mennyire jó látni a kíváló együttműködést a felekezetek között, amely példa lehet a közélet valamennyi szereplője számára. A tanácselnök szerint igyekeznek lentről felfelé jövő igények szerint alakítani a programjaikat, az egyházakkal közös eredmény a Kisfalu program, amelynek részeként számos eredményt sikerült elérni, sok mindenkivel sikerült megértetni, hogy pontosan annyira fontos egy 10 fős iskola, mint egy 500-600 fős, és hogy ne csak a számok mentén történjen a források leosztása, hanem az emberi közösség kell legyen az elsődleges szempont. Borboly Csaba megköszönte az egyházak képviselőinek, hogy aktívan részt vesznek a megyei tanács Székelyföldi Akadémia előadás-sorozatán, amelynek köszönhetően nőtt a településeken az értelmiségiek szerepvállalása, és ahol lehetőség volt nemcsak a pillanatnyi igényekről, hanem a jövőképről beszélni. Ugyancsak az egyházaktól vették át a szórvány ügyének felkarolását.
– A sikeres jövő a fiatalság nevelésétől függ, amelynek nagyon fontos része a felekezeti ifjúsági táborok kiépítése, ahol a fiatalok neveléséhez a felekezetek gazdag tapasztalatával hozzá tudnak járulni. Nagyon fontos az is, hogy több lábon álljon a szociális háló, és meg kell osztani a terhet a kormányzat, az egyházak és a helyi önkormányzatok között. Saját erőforrásainkból kell fejlődnünk, hisz sok a kihasználatlan erőforrásunk; mentalitásváltásra van szükség ezen a területen is, például az erdőink kitermelésében, hogy ne küldföldre vigyük a faanyagot, miközben mi idegen anyagból építkezünk. Ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló megújuló energiaforrásokat, a lezúduló patakokat, az erdőből származó hulladékot, a napenergiát, mindezzel letehetjük a térség fejlődésének alapjait – fejtette ki a megyei tanács elnöke kiemelve: csak a partnerség és a szolidaritás jegyében tudunk fejlődni.
A továbbiakban a résztvevők előadást hallhattak Az egyházak énképe témában Szász Tibor András felsősófalvi református lelkipásztortól. Az esemény záróakkordjaként az egyházak képviselői zárónyilatkozatot írtak alá az ökuménia jegyében, amelynek lényege, hogy törekednek egymás jobb megismerésére, az esetleges feszültségek feloldására, és a közös szolgálati területeket felismerve munkálkodnak Isten ügyének előbbrevitelén.
Csíkszereda, 2012. május 10.