Országos találkozó Csíksomlyón

( Szavazat)36 megjelenítés
Kétnapos szakmai tanácskozást tartanak a Jakab Antal Tanulmányi Házban
Hargita Megye Tanácsának faluképvédelmi programját is bemutatják Csíksomlyón, a Romániai Urbanisztikusok Szövetsége (RUR) tudományos bizottságának kétnapos szakmai találkozóján, a Jakab Antal Tanulmányi Házban május 28–29-én. Az ország minden részéből érkezett szakemberek ugyanakkor a székelyföldi falvak építészetét bemutató kiállítást is megtekinthetik.

A pénteki megnyitón beszédet mondott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. „Hargita megyében a hagyományos építészet és a kommunista korszak uniformizáló építészete egyaránt jelen van, munkájuk, munkánk tehát van bőven” – jelentette ki. Rámutatott, hogy vidékünkön rengeteg szép épület készült, ugyanakkor számos kétes ízlésű és rossz minőségű is. E probléma megoldása érdekében a közigazgatási intézményeknek lépniük kell, hangsúlyozta Borboly Csaba, ezért minél több felkészült szakembert be kell vonniuk a munkába, és mindehhez olyan világos jogszabályok szükségesek, amelyeket könnyű alkalmazni és betartani.
„Tartanunk kell a lépést a nemzetközi trendekkel, megőrizve ugyanakkor hagyományainkat” – zárta beszédét a megyei tanács elnöke.
A megnyitón a jelen lévő szakembereket köszöntötte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Ladányi László Zsolt prefektus is, továbbá Petru Filip szenátor, a felsőház közigazgatási, területrendezési és környezetvédelmi bizottságának elnöke és Ioan Andreica, a Regionális Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Az ülés moderátora, Alexandru Sandu RUR-elnök elmondta, a szövetség konstruktív kapcsolatot ápol a fejlesztési minisztériummal, és erre törekednek a művelődési tárcával is.
A Romániai Urbanisztikusok Szövetségének több mint 1700 szakember a tagja, a tudományos bizottságát pedig a megyék képviselői alkotják – településrendezők, építészek, mérnökök, földrajztudósok –, akik egyetemen, a közigazgatásban vagy magáncégeknél foglalkoznak településfejlesztéssel. A szakmai találkozó szervezését Csíkszereda polgármesteri hivatala és Hargita Megye Tanácsa támogatta. A résztvevők amerikai professzorok előadásait is meghallgathatják tájépítészet és összehasonlító urbanisztika témájában.
A találkozó jó alkalom a településrendezési problémák megbeszélésére és tapasztalatcserére. A fórumon elemzik az Urbanismul – Serie nouă című szakmai folyóiratot, amelyet a Romániai Urbanisztikusok Szövetsége ad ki.
Csíkszereda, 2010. május 28.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774