Összetartozunk – folytatódik a szórványprogram

(0 Szavazat)58 megjelenítés

A további együttműködés jegyében írt alá szerződést Hargita Megye Tanácsa és a Reconstructio 2005 Temesváron. 
Az összetartozás megerősítése és elmélyítése érdekében április 20-án, kedden délben írta alá a 2010-re szóló együttműködési szerződést Hargita Megye Tanácsa és a Reconstructio 2005 Egyesület Temesváron.

 

– Örvendek, hogy megint itt lehetek, és arról beszélhetünk, mit sikerült megvalósítanunk, és hogy ebben az évben hogyan akarjuk bővíteni együttműködési kapcsolatainkat – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – Tavaly képzőművészeti kiállítást tartottunk Zsombolyán, megünnepeltük október 23-át, itt volt a csíkszeredai Köpice néptáncegyüttes, könyvadománnyal segítettük a magyar tannyelvű oktatást. 2010-ben szeretnénk bővíteni programjainkat, több területen, a civil szférában, a kulturális életben. A Bánsági Magyar Napok keretében a szentegyházi filharmóniát hoztuk el Aradra és Temesvárra, emellett idénre is tervezünk kiállítást, valamint táborokat Gyergyószárhegyre.
Borboly Csaba ismertette a Hargita megyei önkormányzat ez évre várható programjait, amelyekre a szórványmegyék képviselőit is meghívják.
Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus a Geml József Társaság elnökeként szólalt fel és beszélt a tavaly októberben felújított székházról. Számára nagy öröm volt hat hónapot eltölteni és kapcsolatokat kialakítani a Hargita megyeiekkel, amikor itt volt alprefektus. A személyes kapcsolatok által még jobban sikerült elmélyíteni az együttműködést.
– A kultúra és a nyelv, a hagyományok a megtartó erő – jelentette ki Marossy. – Remélem, hogy ez az együttműködés gyümölcsöző lesz.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke kifejtette: vannak magyarorszagi testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatai, és végre van Erdéllyel is, ami egy újabb lépés a magyar közösségi tudat erősítésében.
– A kis magyar közösségek is be fognak kapcsolódni a Hargita megyei nyári táborokba. A tavaly volt a kezdés, az idei év adja meg a tartalmat, az elhatározás mindkét oldalrol erős, és az év végére, amikor mérleget vonunk az év végén, egy erős érték lesz a két megye együttműködése – mondta Halász.
A Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, Szász Enikő a Bánsági Magyar Napokról beszélt. A szentegyházi gyerekek mellett fellép majd a népiskola Kopice néptánccsoportja.
A Reconstructio 2005 partner: együttműködés, munka és párbeszéd jellemző kapcsolatunkra.
A Temesvári Magyar Nőszövetség és az RMDSZ Temes megyei szervezete immár tizenötödik alkalommal rendezi meg a Bánsági Magyar Napokat. Az április 13-án kezdődött közművelődési rendezvénysorozat részeként április 17-én, szombaton este az aradi Belvárosi Katolikus Templomban adott felejthetetlen koncertet a 140 tagú szentegyházi Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor karnagy vezényletével. A 28 éves múlttal rendelkező filharmónia vasárnap az orosházi közönséget örvendeztette meg, majd hétfőn este, Hargita Megye Tanácsának közösségépítő szórványprogramjának révén, a temesvári Millenniumi Templomban csendült fel előadásukban többek között a Boldogasszony Anyánk, a Szegény legények éneke, a Parasztkantáta, és a Szózat.
– A riportok, újságcikkek arról számolnak be, hogy ahol a szentegyházi gyerekek koncerteznek, ott megtelnek a templomok, a szemek könnybe lábadnak. Hagyományainkat, értékeinket mutatják be, nagy szeretettel fogadjuk őket – e szavakkal köszöntötte a népes Gyermekfilharmóniát Kapor János temesvár-gyárvárosi plébános.
- Nagy öröm számunkra, hogy az Összetartozunk szórványprogramunk által ismételten együtt ünnepelhetünk önökkel Temesváron! Együtt ünnepeltük a Geml József Magyar Központ avatóját, október 23-át Zsombolyán és Igazfalván, képzőművészeti kiállítást, hagyományos termékeket hozva el ide. A tavaly útjára indított kezdeményezésünk célja a Temes és Beszterce-Naszód megyei szórványmagyarság összetartása, anyagi és erkölcsi támogatása – fogalmazott Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának programigazgatója, a szórványprogram vezetője.
J. S. Bach Parasztkantátájának jól ismert dallamaira vonult be a 100 fős kórus, tagjai székely ruhában voltak, kitörő tapssal és lelkesedéssel fogadta őket a temesvári magyarság.
 
Temesvár, 2010. április 20.  
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774