( Szavazat)35 megjelenítés Ismét Bécsben tárgyalt a székely termékek ügyében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Március 17-én megbeszélést folytatott Christian Jochummal és Nikolaus Morawitzcal, az Osztrák Agrárkamara képviselőivel a székely gazdák ausztriai tapasztalatcseréjének lehetőségéről, valamint marketingben való együttműködésről.
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 március 21
Szó esett arról is, hogy osztrák szakemberek Hargita megyei konferencián ismertessék mezőgazdasági tapasztalataikat, és felmérjék a székelyföldi agrárpotenciált.
A megyei tanács elnöke tárgyalt dr. Johannes Abentunggal, az osztrák gazdaszövetkezet igazgatójával is, aki elmondta, hogy az ausztriai termékeket túlnyomórészt a nagy üzletláncokban értékesítik, és csak nagyon kis arányban vásárolhatók meg közvetlenül a termelőktől vagy helyi áru forgalmazására szakosodott kisebb üzletekben. Elhangzott az is, hogy Ausztriában nagyon sok a gazdák érdekvédelmét ellátó egyesület, és ezek létfontosságúak számukra. Az osztrák fél azt javasolta, szervezzenek a székelyföldi gazdák számára tapasztalatcserét faluturizmus, mezőgazdaság terén, akár a Twinning program keretében vagy testvérmegyei kapcsolatok létesítésével.
A fent említett ausztriai szakemberek az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai, így az RMDSZ partnerei az Európai Néppártban, és szívesen látják a szövetség politikusait hasonló tárgyalásokra. Mindez elősegítheti a székely termékek ügyét, ráadásul Tirol tartomány esetében akár székelyföldi szintű partnerségi kapcsolatra is hajlandó a helyi néppárt, amelyet szoros viszony fűz az osztrák gazdaszervezetekhez, komoly politikai támogatást, erős hátteret nyújtva az ottani termelőknek.
A megbeszéléseken részt vett Kiss Tímea Gabriella, Hargita Megye Tanácsa elnöki kabinetjének igazgatója, valamint András Andrea, a bécsi román külképviselet nagykövethelyettese is, aki csíkszeredai származású, és érdeme volt e találkozók létrejöttében. Borboly Csaba már tavaly decemberben is tárgyalt Bécsben, a román nagykövetségen a hagyományos székely termékek nyugati népszerűsítésének lehetőségeiről, Silvia Davidoiu nagykövet asszony meghívására. A hasonló találkozók célja a székelyföldi termelők piaci lehetőségeinek bővítése, azaz a hagyományos székely termékek minél szélesebb körben való népszerűsítése és értékesítése, valamint a külföldi jó példák átvétele.