Öt csíki település infrastruktúrája javul

( Szavazat)60 megjelenítés
Víz- és csatornarendszerre írtak alá szerződést Csíkszeredában
 
Négy Hargita megyei település – Csíkkozmás, Csíkszentmihály, Kászonaltíz, Tusnád – polgármestere írt alá finanszírozási szerződést Lőrincz Csillával, a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának alelnökével csatornahálózat kiépítésére, míg Csíkszentimre elöljárója vízellátó rendszer kiépítésére kötött szerződést december 27-én Csíkszeredában – Kencse Előd, Szentimre, Kósa Péter, Szentmihály, Bodó Dávid, Kozmás, András Zoltán, Kászonaltíz és Rafain Endre, Tusnád község polgármestere látta el kézjegyével a dokumentumot.
 
 
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elismerését fejezte ki Lőrincz Csillának, aki csíki politikusként hatékonyan tevékenykedik a megye érdekében Bukarestben, hiszen tizenkét Hargita megyei település pályázatát bírálta el pozitívan a Környezetvédelmi Alap, ebből öt csíki település finanszírozási szerződését írták ma alá.
 
– Ekkora volumenű beruházást az önkormányzatok saját erőből hosszú évek alatt sem tudnának finanszírozni, éppen ezért fontos, hogy a kormányon lévő RMDSZ-nek köszönhetően ezeket kivitelezni tudják – jelentette ki a tanácselnök, kiemelve a jelen lévő Becze István megyei tanácsos szerepét is a pályázati dokumentáció összeállításában, az engedélyek beszerzésében.
 
Lőrincz Csilla elmondta, a Környezetvédelmi Alap egyik legjelentősebb programjaként értékeli a röviden víz-csatornának keresztelt programot, hiszen több mint 900 pályázatot nyújtottak be országszerte, a 248 nyertes projektből pedig 12 Hargita megyei, mintegy 67 millió lej értékben. A közösségek hatalmas igénye, hogy ivóvízzel, csatornarendszerrel rendelkező településeken éljenek, és az önkormányzatok vezetői felismerték ezeknek a beruházásoknak a fontosságát. Lőrincz Csilla még elmondta, hogy a Bukarestben dolgozó kollégáival együtt lehetőségeikhez mérten támogatják a Hargita megyei önkormányzatok elképzeléseit. Csíkkozmás 6 998 677,20 lej, Csíkszentmihály 5 626 434,00 lej, Kászonaltíz 7 000 000,00 lej, Tusnád 6 280 986,40 lej, Csíkszentimre pedig 3 960 170,64 lej támogatásban részesül.
 
A kedvezményezett települések polgármesterei hangsúlyozták a csapatmunka szükségességét, hiszen a megyei tanács támogatása és a Bukarestben dolgozó kollégák odafigyelése, ügyintézése nélkül nem sikerült volna lehívni ezeket a települések számára kiemelkedően fontos támogatásokat.
 
A finanszírozási szerződések aláírása után Lőrincz Csilla beszámolt a Környezetvédelmi Alap éves tevékenységéről. A víz-csatorna program mellett kiemelte a Zöld Ház programot, a Bicikliút programot, a Roncsautó programot és az erdősítési programot is. Az alelnök összességében sikeresnek értékeli az országos intézmény tevékenységét, és örül a magyarlakta települések nagyarányú támogatásának.
 
Csíkszereda, 2011. december 27.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774