Öt kórházi osztályt újítanak fel Csíkszeredában

( Szavazat)93 megjelenítés
Vízben szülésre és apás szülésre is lehetőség lesz hamarosan a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, erre a célra külön helyiség áll majd rendelkezésre, miután felújítják a szülészetet. A szülész-nőgyógyászati osztályon kívül az elkövetkező hatvan napban még korszerűsítik az újszülött-, a gasztroenterológiai és az urológiai osztályt, valamint a sürgősséget is. A munkálatok november 2-i indításán jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Demeter Ferenc, a kórház menedzsere és Vitos Attila orvos igazgató is. Borboly Csaba szerint gyorsabb diagniosztizálásra és kezelésre lesz majd lehetőség a felújítás után.
 
 
– A csíkszeredai szülészetnek rossz híre van az ott uralkodó állapotok miatt, de ez a helyzet is változik a felújítás nyomán, úgyhogy abban bízom, hogy ezentúl a megyei sürgősségi kórházat választják szüléshez azok, akik eddig evégett más városba mentek vagy más kórházba jelentkeztek – mondta beszédében a megyei tanács elnöke. – A sürgősségi kórház felújítása a megyei tanács stratégiájának eredménye, hiszen prioritásként kezeljük az egészségügyi ellátás javítását a csíkszeredai intézményben, és ehhez partnereket kerestünk. Ilyen partnerre leltünk Cseke Attilában, a korábbi RMDSZ-es egészségügyi miniszterben, akinek bemutattuk a kórházat, és sikerült meggyőznünk őt arról, hogy szükséges ennek az intézménynek a finanszírozása. A költségek egy részét tehát az egészségügyi minisztérium révén teremtettük elő, a hiányzó részt pedig saját költségvetésünkből.
 
Borboly Csaba hozzátette: a megye legszínvonalasabb sürgősségi ellátására is a megyei kórházban lesz lehetőség, és az állapotok javításával további szakorvosokat vonzanak az intézménybe. A tanácselnök elmondta, hogy a közbeszerzési eljárás során erős versenyhelyzetet teremtettek, hogy „jó munkát végeztessenek minél kevesebb pénzért”. Tizennégy cég versengett egymással, és a tervező által saccolt költséget csaknem a felére tudták csökkenteni, ezáltal pedig a megyei tanács pénzt spórolt, amit további fejlesztésekre fordíthat a kórházban, fejtette ki Borboly.
 
– Az osztályok felújítása nem csupán egyszerű rehabilitáció – nyilatkozta Vitos Attila orvos igazgató. – A folyamat azzal kezdődött, hogy mindegyik osztályvezető, az orvos igazgató közreműködésével, a tervezővel közösen, átalakította az osztálya szerkezetét, így az nemcsak komfortosabb, hanem funkcionálisabb is lesz, megújult, szép környezetben, jól átgondolt strúkturákban folyik majd a tevékenység.
 
Mint elhangoztt, lehetővé vált az egyes osztályok profiljának megfelelő helyiségek kialakítása, így szakmai szempontból is jelentősen javulnak a munkakörülmények. Átalakulnak a kórtermek, csökken a kórtermenkénti ágylétszám, többségükben saját fürdőszobát alakítanak ki, megújulnak a nyílászárók, a padlóburkolatok. A munkálatok nyomán a személyzet munkakörülményei is lényegesen megváltoznak, komfortosabbá válik, és végre megoldódik az öltözők problémája is. Az ellátásban, komfortban a legnagyobb javulás a szülészeten és az újszülöttosztályon várható, valamint a sürgősségen, ahol fogászati rendelő is helyet kap majd.
 
Az épület szerkezetének, az osztályok infrastruktúrájának és a berendezésnek a felújítására annak érdekében van szükség, hogy a megyei sürgősségi kórház is teljesíteni tudja a sürgősségi kórházak besorolási rendszerében a III. osztálynak megfelelő feltételeket. A kritériumok teljesítéséért elsősorban a sürgősségi betegfelvevő részleg, a nőgyógyászat, az újszülöttosztály, illetve az urológia és gasztroenterológia felújítása szükséges, amely összesen 2 708 672,86 lej értékű beruházást igényel. Ennek egy részét, 1 648 000 lejt, Cseke Attila volt egészségügyi miniszter révén teremtette elő a megyei tanács, illetve a hiányzó 1 060 672,86 lejt Hargita Megye Tanácsa költségvetéséből különítették el.
 
Legkésőbb 2012 januárjáig kell befejezni a felújítási munkálatokat, amelyek során tekintettel kell lenni a több osztály működésére, illetve a páciensek megfelelő ellátására is. Míg a többi osztály esetében csak felújításról van szó, a sürgősség és az újszülöttosztály esetében bővíteni is fogják az épületet. Mindennek feltétele, hogy a kivitelező tartsa az egyes munkafázisokra megszabott egyébként is szoros határidőt. Vitos Attila orvos igazgató elmondta, az érintett osztályok valamelyest csökkentett létszámmal fognak működni, és a kisebb osztályok rendelkezésére az azonos emeleten lévő nagyobb osztályok fognak termeket bocsátani. A szülészet esetében felváltva használják a hosszú, illetve a rövid folyosót; 35-ről 24 ágylétszámra csökkentve fog működni, de ez elegendő lesz, mivel az évnek ebben a szakaszában kevesebb a szülés. A szülészet az újszülöttosztállyal együtt mozog majd, utóbbi a nemrégiben felújított integrált járóbeteg-rendelő fölé épített szárnnyal bővül. A sürgősségi betegfelvevő esetében a rendelők felújítását bővítési munkálat is megelőzi. Az autós feljáró fölé öltözőhelyiségek épülnek a kórház személyzete számára, emellett az autós feljáró közvetlen szomszédságában váróteremmel és fertőtlenítőteremmel egészül ki az épület. A külső munkálatokat a belső felújítás követi, ami alatt az integrált járóbeteg-rendelő működését úgy kell megszervezni, hogy párhuzamosan a sürgősséget is tehermentesítse, miközben a kórházépület érintett része teljesen zárt munkatelep lesz.
 
A bonyodalmak elkerülése érdekében az ambulancia tevékenységét ideiglenesen áthelyezik a kórházi osztályokra. A szakrendelők felszerelését elköltöztetve külön rendelőket rendeznek be a járóbetegeknek, tehát az urológiai rendelő az urológiai osztályra, a nőgyógyászati rendelő a nyőgyógyászatra költözik stb. A forgatókönyv persze folyamatosan és rugalmasan módosul, a kórház vezetősége folyamatosan egyeztet a kivitelezővel az ütközések elkerülése érdekében. A belső munkálatoknál a kivitelezés időtartama öt nappal kitolódhat, mivel ezek a munkálatok november 6-án indulnak. Ez a végső határidőket néhány nappal módosíthatja, de a kivitelezési határidőn belül, tudtuk meg Vitos Attilától.
 
 
 
Csíkszereda, 2011. november 2.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774