Ravatalozó épült Homoródszentmártonban

(0 Szavazat)138 megjelenítés

Ökumenikus istentisztelet keretében áldották meg a felépült ravatalozót Homoródszentmártonban november 3-án. Az ünnepségen a falu nagyszámú lakossága mellett részt vett  Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton polgármestere, és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. 

Borboly Csaba elmondta, a ravatalozó a szeretet és a méltóság intézménye. Hangsúlyozta, bármilyen gond és probléma közös erővel megoldható, amelyre jó példa a homoródszentmártoni egyházi felekezetek összefogása egy politikailag megosztott községben. – Összefogásra van szükség, át kell lépni a sérelmeinken és együtt kell dolgoznunk.  A törődés, a szeretet, az odafigyelés, egymás kölcsönös támogatása, kiemelkedően fontos közösségeink fejlődése érdekében – fűzte hozzá Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A ravatalozót a műemlékvédelmi hivatal szakfelügyelete mellett alakították ki a műemlék templom szomszédságában, egy régi iskolaépület felújításával.
A ravatalozó építését Hargita Megye Tanácsa is támogatta a helyi tanácson keresztül  a ravatalozók építését támogató programjából, a beruházás nagy részét a helyi közbirtokosság finanszírozta.

 

Csíkszereda, 2013. november 3.

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774