Remény kisemberei-tábor és fesztivál

( Szavazat)41 megjelenítés
Hargita Megyei hátrányos helyzetű gyerekek táboroznak a magyarországi Csobánkán
A Budapesti Egyetemi Lelkészségi Alapítvány 150 Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyereknek szervez tábort augusztus 27. és szeptember 2. között Csobánkán a helyi Cserkész-parkban. Itt a fiatalok együtt készülnek a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában szeptember 1-én megszervezett Remény kisemberei fesztiválra, melynek célja, hogy a gyerekek megmutathasák a bennük rejlő képességeket, közösséggé kovácsolódjanak és feltöltődjenek. 

A táborban 21 a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság otthonaiban élő gyerek mellett kárpátaljai, délvidéki, csángó és anyaországi fiatalok is próbálnak és gyakorolnak a fesztiválra, ahol majd ének, zene, tánc vagy próza területén mutathatják be tehetségüket, illetve részt vehetnek közösségépítő játékokon, strandolhatnak, kirándulhatnak.
A Budapesti Egyetemi Lelkészségi Alapítvány, élén Szőcs Balázs egyetemi lelkésszel hat éve szervez évente két alkalommal tábort a Kárpát- medencei hátrányos helyzetű gyerekek számára, ahová a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság együttműködésével minden alkalommal, a megyei elhelyező központokból is részt vehetnek fiatalok.

Csíkszereda, 2012. augusztus 24.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774