Rendezik a csíksomlyói tüdő- és fertőzőosztály helyzetét

( Szavazat)175 megjelenítés
A csíksomlyói tüdő- és fertőzőosztály elköltöztetéséről tanácskoztak május 27-én a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában megyei és városi elöljárók, a kórház vezetői és szakemberek. A két osztály elköltöztetése sürgőssé vált, mivel az egyház már tíz éve visszakapta a somlyói épületet, és azóta sem sikerült megoldást találni a kórházi részlegek számára. Ugyanakkor az Egészségügyi Minisztérium nemrég közölte, hogy nincs pénz a tervezett új épületre, ahová a szóban forgó részlegeket költöztetnék, ezért más megoldást kell keresni. A fő cél, a korábbi egyeztetések értelmében, a somlyói épület legalább részbeni, sürgős felszabadítása.
 

A megbeszélés összehívására Hargita Megye Tanácsa kérte fel a kórház vezetőit. A megyei önkormányzat részéről jelen volt Borboly Csaba elnök, Sófalvi László alelnök és Orbán Béla, a közszolgáltatások igazgatóság vezetője, a kórház részéről Demeter Ferenc menedzser, Csíki Csongor orvos igazgató, továbbá részt vett Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, Korodi Szabolcs építész, Bokor Márton, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője és Bulbuk Márton építőmérnök. Demeter Ferenc az elején vázolta elképzeléseit, a fertőzőosztály elköltöztetése viszont problémás, mert számos feltételnek kell megfelelni. Több felvázolt terv elhangzása után Borboly Csaba elmondta, támogatja, hogy minél hamarabb fogjanak neki az újabb szint építésének és a kazánház átalakításának, hogy már az ősszel elkezdhessék a munkálatokat. A megyei tanács elnöke azonnali lépéseket helyezett kilátásba: megszerzik a szükséges engedélyeket a közegészségügyi igazgatóságtól és az egészségügyi minisztériumtól, a megyei önkormányzat júliusi ülésén átcsoportosítják a szükséges összegeket a költségvetésben, újabb szakjelentést készíttetnek, módosítanak a projekten, és kiírják a közbeszerzést. Hargita Megye Tanácsa jelentős összeget különített el erre a célra, jelentette ki Borboly Csaba, aki bízik benne, hogy még hozzá tudnak ehhez tenni további pénzösszeget.
„Szeretnénk, ha az illetékes tárca mielőbb jóváhagyná, hogy a harmadik emeleten egy korszerű, EU-szabványoknak megfelelő műtő épüljön” – mondta a megyei tanács elnöke, aki szerint a kazánház helyén egy kétszintes épülettel újabb osztályok elhelyezését lehetne megoldani a Nagy Laji dombján, hiszen az a megyei stratégia, hogy amelyik osztályt csak lehet,  felköltöztessék a Nagy Laji dombjára. Ezt Csíkszereda vezetősége is támogatja.
A résztvevők abban egyeztek meg, hogy a következő találkozót két hét múlva, június 10-én tartják, és megbeszélik az addigi lépéseket meg a további teendőket.
Csíkszereda, 2010. május 27.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774